Így pörgette fel a lakáseladásokat a végtörlesztés
Hatodik alkalommal adja ki az ingatlanközvetítő Duna House az idei országos tranzakciószám becslését a DH-TB mutatót. A novemberi adat az idei év legforgalmasabb havát jelzi, ami egyértelműen a végtörlesztésnek köszönhető.
Ahogy azt korábban jelezte a Duna House az október hónap a végtörlesztés ellenére nem volt kiemelkedő, bár a Keresleti Index már elmozdult felfelé. A kivárás időszaka azonban rövid volt, november hónapra így a várnak megfelelő élénkülést lehetett tapasztalni. A közel 8200 db adás-vétel egyelőre rekordhónap, s bár decemberben is tart még a végtörlesztés a szezonalitás miatt vélhetően november marad az idei csúcs. A november hónap az idei átlaghoz képest több mint 25 százalékos élénkülést jelent, ami ingatlanpiaci szempontból ugyan kiemelkedő, de a végtörlesztés folyamatát tekintve inkább jelentéktelennek mondható.
Ahogy azt korábban jelezte a Duna House az október hónap a végtörlesztés ellenére nem volt kiemelkedő, bár a Keresleti Index már elmozdult felfelé. A kivárás időszaka azonban rövid volt, november hónapra így a várnak megfelelő élénkülést lehetett tapasztalni. A közel 8200 db adás-vétel egyelőre rekordhónap, s bár decemberben is tart még a végtörlesztés a szezonalitás miatt vélhetően november marad az idei csúcs. A november hónap az idei átlaghoz képest több mint 25 százalékos élénkülést jelent, ami ingatlanpiaci szempontból ugyan kiemelkedő, de a végtörlesztés folyamatát tekintve inkább jelentéktelennek mondható. Érdemes megnézni a válság előtti éveket, amikor a havi átlag ennek duplája is volt.) Mindössze körülbelül 1800 tranzakcióval volt több, mint idén átlagban, ami – az 1,25 millió devizaadóst tekintve – azt jelenti, hogy havi kb. 0,15 százalék-a tudja megoldani ingatlaneladásból a rögzített árfolyamon történő hitel lezárást.

Exkluzív budapesti lakóparkok – prémium otthonok a jövőnek
Iroda

Szolgáltatott iroda: a legjobb megoldás a modern irodabérlésben

Hibrid munkavégzés és wellbeing – Ma már alapelvárás az irodapiacon!

Nagy Viktor az Indotek Group új non-retail értékesítési vezetője

Új miskolci Regus irodával bővül az International Workplace Group, reagálva a hibrid és platform munka iránti növekvő keresletre
Raktár

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek
Otthon

1,5 millió forintot kell fizetnie, aki Győrújbaráton akar élni – brutális szabályt hozott az egyik leggazdagabb falu

Megszűnik az ÉMI önállósága – beolvad a Közlekedéstudományi Intézetbe!

Kiváló elosztású lakás a IX. kerületben, a Corvin-negyed közelében

Hogyan add el gyorsan a lakásodat? – Tippek a rekordidő alatti ingatlaneladáshoz
Dizájn

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend

Kisebb a házuk, mint egy átlagos hálószoba, mégis tökéletesen elférnek – Videón mutatják be a miniotthont

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Szabász munkatársat keres a szolnoki H.I.D. Textil Kft.

Dajkát keres a Brumi Óvoda – Csatlakozz szeretetteljes közösségünkhöz!

Varrónőket keres a 30 éve működő szolnoki varróüzem

Bérszámfejtő – TB ügyintéző munkatársat keres a Dél-Pest Megyei Víziközmű Szolgáltató Zrt.
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
