Így lehet szuperolcsó lakáshoz jutni
Hiába lehet akár 10 millióból is egy rendes otthont vásárolni a belvárosban, ha nincs ennyi a családi büdzsében, akkor az ingatlanvásárlás továbbra is csak álom marad. Idén már elérhető a szocpol, a kamattámogatott hitel és a jegybanki alapkamat csökkentésének köszönhetően a piaci kamatozású hitelek is egyre kedvezőbbek.
Öt éve folyamatosan esnek az ingatlanárak, csak a fővárosi frekventáltabb területeken látszik némi változás ezen a téren – írja a penzcentrum.hu. Az elmúlt fél évtizedben rengetegen lehetnek viszont olyanok, akik nem költöztek, mert vártak a megfelelő időpontra, ami lehet, hogy most a szocpol és a kamattámogatott hiteleknek köszönhetően elérkezett.
A lakásvásárláshoz elengedhetetlen valamekkora önerő, legalább 25 százalék, de kisebb jövedelem esetén akár ennél több is. Ehhez akár a szocpol is beszámítható, viszont ezt csak új lakás vásárlásánál kalkulálhatjuk be. Az első milliókat így spórolással szedhetjük össze, ehhez viszont jó hír, hogy a lakáskasszás megtakarításunkhoz az állam hozzátesz 30 százalékot.
Egyelőre azonban még a használt lakásokra nyújtott félszocpol és a szocpol feltételeit sem enyhítette még a törvényhozás, így kevesebbeknek éri meg ezt igényelni. Ezt pedig akár önerőként is fel lehetne használni lakásvásárláshoz. A kamattámogatott hitelek támogatása eközben a referenciahozamokkal együtt csökken, ám a hitelkamat egy törvényi kitétel miatt nem csökkenhet 6 százalék alá. Már nincsenek nagyon messze ettől az értéktől a bankok ajánlatai, sőt több helyen még kedvezményeket is kaphatunk.
Többgyerekes, új lakást vásárlóknak tehát olcsóbb hitelre már felesleges várni, de a használt lakást vásárlók sem kaphatnak már a következő időszakban kedvezőbb forinthitelt. Érdemes egy banknál intézni a szocpolt és hiteleket is, mivel így megfelezhetjük a kapcsolódó banki költségeinket. Jelenleg a nagyobb bankok közül négynél, az Ersténél, az FHB-nál és az MKB-nál érhető el a régi kamattámogatott hitel, mely esetén a kamattámogatás 20 évig jár. Használt lakás vásárlására viszont szinte mindenhol elérhető az új, 5 évig fix támogatott hitel.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?

Rugalmas irodák – hogyan váltak alapmegoldássá a modern vállalkozások számára?

Azonnal használható iroda megkötések nélkül – így működik ma a rugalmas irodabérlés
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Másodpercek döntenek az ingatlanpiacon: ezért ad valódi előnyt az OtthonTérkép mobilapp

Papíron olcsó, a valóságban fájdalmas: ezért lett rémálom Budapesten élni – közeleg a megélhetési válság?

Sokkos számok derültek ki a magyar lakásokról: ezekben az otthonokban élnek milliók – és sokan nem is tudják, mekkora a baj

Rezsisokk januárban? Itt a rezsistop minden titka: 30% kedvezmény jár, de sokan csak nyilatkozattal kapják meg
Dizájn

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény

Ezektől a hibáktól lesz hideg és élettelen az otthon – Mégis sokan elrontják
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





