Huszonnyolcmilliós raktárépületet kapott a tatai múzeum
Egy volt iskola
tornacsarnokából alakította ki a megyei önkormányzat 28 millió
forint ráfordításával a tatai Kuny Domokos Múzeum új raktárépületét,
melyet a kulturális örökség napjai programsorozat megyei megnyitóján
adott a közgyűlés alelnöke.
“A Komárom-Esztergom megyei múzeumi szervezet eddigi legnagyobb
beruházásának számító raktárépítéssel megfelelő körülmények között
végezhető a restaurátori tevékenység és tárolható a műtárgyállomány”
– mondta a létesítmény átadásán Kerti Katalin.
Az elmúlt négy évtized során a múzeum fejlődésével zömében
leromlott épületekben kaptak helyet a raktárak, a kiállítóhelyek és
az irodák. A régészeti raktár a tatai várban az egyik, kiállításra
alkalmas helyiséget foglalta el, a restaurátorműhely melletti,
raktárként használt volt uradalmi börtöncellák szintén beteltek –
emlékeztetett az alelnök.
A Kuny Domokos Megyei Múzeum a Múzeumi Állományvédelmi
Pályázaton hárommillió forint vissza nem térítendő támogatást nyert
az új raktár tároló eszközeinek beszerzésére, és a polcrendszer
kiépítésére. A volt tornateremben speciális tartóelemek
beillesztésével lehetőség nyílt egy galéria megépítésére. Így a
jelenlegi 240 négyzetméteres terület később 140 négyzetméterrel
bővíthető.
A tatai várban a felszabadult termek helyén a bővülő régészeti
és a török kort bemutató egységek mellett lehetőség nyílik egy
látványos állandó tárlat rendezésére. A múzeum ugyanis a vidéki
közgyűjtemények között szinte egyedüliként gazdag nemzetközi
néprajzi gyűjteménnyel rendelkezik. Az öt kontinensről származó
tárgyak között teljes szamuráj páncél és gazdag ausztrál anyag is
található.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Külföldi piacokon elért eredményeiért díjazták a Duna House-t

Így írj olyan ingatlanhirdetést, ami nem csak kattintást hoz, hanem vevőt is

Családi házak Otthon Starttal: napelemes ikerház, kétgenerációs téglaotthon és prémium sorház egy válogatásban

Megszólalt a kormány: százezrek vágtak bele a felújításba – itt tartanak most a lakossági programok
Dizájn

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán
Retail

Új pláza épül Budapest mellett, már idén megnyílhat
Az M3-as autópálya mellett valósul meg a beruházás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





