Gigabírság járt az Aldinak
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. (Aldi) fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A Világgazdaság írása szerint a GVH 25 millió forintos bírságot szabott ki.
A Gazdasági Versenyhivatal eljárásában az Aldi akciójára vonatkozó tájékoztatásait vizsgálta, melynek során 2011. december 29. és 2012. január 4. között kedvezményes áron kínálta a “TEVION” külső merevlemez termékét – írja a vg.hu.
A GVH megállapította, hogy a vállalkozásnak már az akció megkezdése előtt számolnia kellett azzal, hogy a merevlemezt (vagy az azt helyettesítő árut) nem fogja tudni a fogyasztói keresletnek megfelelő mennyiségben biztosítani az akció ideje alatt. Ennek ellenére az akciós újságjában, posztereken, honlapján és a hírlevelében megjelent tájékoztatásában erre a körülményre nem hívta fel a fogyasztók figyelmét.
A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy a fentiek alapján a vállalkozás fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, emiatt a vállalkozásnak 25 000 000 forint bírságot kell fizetnie. A bírság összegének megállapításakor a GVH súlyosító körülményként értékelte, hogy a vállalkozás korábban már követetett el jogsértést, valamint azt, hogy a megtévesztő hirdetéseivel a fogyasztók széles körét érte el.

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Erre senki nem számított: ezért robbant fel a magyar lakáshitelpiac 2025-ben

A bankok kimondták az igazat: eddig tarthat az Otthon Start lendülete

Ezeket a hibákat követik el a legtöbben ingatlaneladáskor – te viszont simán elkerülheted őket

Síremléktől tequilagyárig – ezek a világ leglátványosabb téglaépületei 2026-ban
Dizájn

Tartós tisztaságot varázsol a lakásba: 11 dolog, amiről nem szabad megfeledkezni

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





