Folytatódott az építőipari cégek vesszőfutása

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) felmérése szerint a résztvevők közel fele jelezte, hogy nettó árbevételük 2013 első felében az előző év azonos időszakához képes csökkent, illetve változatlan maradt, növekedésről inkább az út-, autópálya-építő és vasútépítő cégek számoltak be.

A szervezetek kb. 60 százaléka nyilatkozott úgy, hogy árbevételarányos jövedelmezőségük még mindig 2 százalék alatti. Csökkenést ezzel kapcsolatban elsősorban az épületek építésével foglalkozó pest megyei és budapesti cégek jeleztek. Árbevételük összetétele az elmúlt évhez képest jellemzően nem változott, az utóbbi időszakot jellemző exportnövelés megtorpant, inkább csak a speciális szaképítés területén működő cégek keresik a külföldi munkát – közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége.

A cégek kapacitáskihasználtsága átlagosan 70 százalékos, ennél magasabbat általában a nem épületek építésével foglalkozó cégek jeleztek.

 

A KSH az építőipar szerződésállományának csökkenéséről számolt be az előző év azonos időszakához képest. A cégek visszajelzéseiből azonban ennek összetétele is látható. 2013. I. félévében a Bács-Kiskun és a Fejér megyei építőipari cégeknél, valamint az út-, vasútépítőknél bővült a szerződésállomány, a többieknél viszont nem változott, illetve csökkent. A termelésbővüléssel kapcsolatban is – elsősorban a Pest megyei és budapesti – cégek közel 70 százaléka jelezte azt, hogy az, a KSH által jelzett 9-10 százalékos-hoz képest kisebb mértékű volt. Ez óvatosságra int az építőipar hosszú távú fellendülésének előrejelzését illetően.

 

A kintlévőségeket illetően elmondható, hogy a vállalkozások árbevételének átlagosan 10 százaléka van késedelemben, mely megítélésük szerint 80 százalékban behajtható. A vállalatok üzleti tevékenységét a mai napig a megrendelések hiánya akadályozza leginkább, amit tovább sújt a fizetőképtelenség, illetve a jogi környezet állandó változása. Mindez alátámasztja, hogy a felmérésben résztvevő épületépítéssel foglalkozó cégek 90 százaléka úgy ítéli meg, hogy piaci helyzetük nem javult az elmúlt fél évben. A cikk további rész a vg.hu oldalon!