EU támogatásból Inkubátorház épül a IX. kerületben
A fiatal vállakozások életük kezdeti szakaszában rendkívüli módon ki vannak téve a gazdasági és jogszabályi környezet nehézségeinek, veszélyeinek. Annak érdekében, hogy az ilyen nagy fejlődési potenciállal rendelkező, ám igen sérülékeny vállalkozások átvészeljék a kezdeti akadályokat, szükségük van támogató környezetre.
Ezt a környezetet biztosítja az Inkubátorház az új vállakozásoknak. Az épületet korábbi tulajdonosai ipari célokra használták, a beruházó azonban úgy döntött, hogy megőrzi a történelmi épület használható részeit, felújítja azokat, különleges hangulatot varázsolva ezzel az irodáknak. “A fejlesztési alternatívákat elemezve úgy ítéltük meg, hogy az így létrehozott Inkubátorház jobban illeszkedik a környezetébe, tágas, nagy belmagasságú, egyedi kialakítású irodái pedig reprezentatív otthont nyújthatnak majd azoknak a cégeknek, akik az inkubátorházunk által nyújtott szolgáltatásoknak köszönhetően egy “védőernyő” alatt fejlődhetnek stabil, piaci viszonyokhoz jól alkalmazkodó vállalatokká.”
“Elképzelésünk szerint egy olyan szolgáltató inkubátorház jön létre, mely – menedzsmenje és partnerei révén – a benne bérlőként működő vállakozások mellett a vonzáskörzetében működő valamennyi vállakozás számára nyújt majd magas szintű klasszikus inkubációs és egyéb speciális igényeket kielégítő szolgáltatást. “- mondta a beruházó, a Gyáli út 3B Kft. képviselője.
A beruházás részben egy 132 millió forintos európai uniós támogatásból valósult meg. “Célunk, hogy a betelepülő vállakozások, az inkubációs idő alatt annyira megerősödjenek, hogy a hazai – vagy nemzetközi – gazdaságban stabil helyet elfoglalva hozzájáruljanak a foglalkoztatottság javításához, hozzáadott értékű munkájukkal a GDP növekedéséhez és a nemzetgazdaság megerősödéséhez.
Az inkubátorház összes nettó alapterülete 986 m2. A projekt 2011. Június 23-án megnyitotta kapuit!

Négy lakópark, négy életstílus – így találd meg a tökéletes otthont Budapesten
Iroda

Professzionális iroda akár már holnapra – hosszú távú kötöttség nélkül

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Rugalmasság, felújítási hullám és minőségi elvárások formálják az irodapiacot

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Így add el rekordgyorsasággal a lakásod – bevált módszerek, amelyek valóban működnek

Megtakarítással csökkenthető az Otthon Start hitel teljes költsége az MBH Banknál – Egyenlítő konstrukcióban akár 1,94–2,31%-os THM is elérhető

Hol adták el leggyorsabban a lakásokat 2025-ben?

Napsütötte családi otthon hatalmas, zárt parkkal – igazi ritkaság a városban
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Irodabérlés újragondolva: miért éri meg szolgáltatott irodát választani?

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán
Retail

Lehull a lepel, szerdán nyílik meg az első magyar Mere
A vásárlók olcsó árakkal és nagy kiszerelésekkel találkozhatnak.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





