Engel-Heitman – szeptemberben átadják az első lakásokat Győrött
Az első lakók
szeptemberben beköltözhetnek lakásaikba a Győrött épülő Városrét
városnegyedben, amelyet az izraeli Engel és az amerikai Heitman
csoport épít – ígérte Avigdor Rosenbaum, az Engel győri területi
igazgatója a keddi bokrétaünnepségen.
Az első 81 lakásos épület tetejére daruval emelték a Városrét
logóját formázó bokrétát.
A 100 milliárd forintra becsült költségű projekt több ezer
lakással számol. Ezek építési ütemezését a piaci igények határozzák
meg. A lakásokon kívül kereskedelmi és középületek, egyebek között
óvoda, iskola is létesül, s a befektetők az úthálózat kialakítására
ugyancsak jelentős összegeket költenek.
Az Izraelben évek óta piacvezető ingatlanfejlesztő Engel csoport
hat éve van jelen a közép-kelet-európai régióban, s ebben a
térségben 13 ezer lakást épít. Jelenleg Európa több országában,
köztük Csehországban, Lengyelországban, Bulgáriában és
Németországban folyik nagyberuházása.
A chicagói székhelyű Heitman-csoport az elmúlt tíz évben 17 ezer
lakás építésében vett részt, a beruházások értéke meghaladja a 2,4
milliárd dollárt. A cég vezetői korábban bejelentették, hogy
egymilliárd eurót fektetnek európai logisztikai központok
fejlesztésébe. Bíznak abban, hogy az Európai Unió bővítésével újabb
piaci lehetőségek nyílnak meg a logisztika területén.

Új szakaszába lépett a Novus Liget – kertvárosi otthonok A++ energetikával és Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Azonnal használható iroda megkötések nélkül – így működik ma a rugalmas irodabérlés

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Családi házak országszerte, akár Otthon Starttal is – válogatás elérhető, költözhető otthonokból

Mit üzen a svájci tragédia a magyar tűzvédelemnek?

Meddig emelkedhetnek még a lakásárak? – A piac legnagyobb elemzői nyilatkoztak

Ezeket a lakásokat most Otthon Start hitellel is megveheted – válogatás elérhető, élhető otthonokból
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





