Elkészültek az építési beruházások közbeszerzési szabályai
A január első napján hatályba lépő új közbeszerzési törvény keret jellegű, amelyet kormányrendeletekbe foglalt szabályok töltenek ki – az építési beruházások részletes szabályairól szóló rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg.
Az ajánlatkérőnek kötelező lesz árazatlan költségvetést csatolnia az ajánlati dokumentációhoz, amelyet az ajánlattevőnek ki kell töltenie. A tervezet az ebben található hibák korrigálását is szabályozza. Továbbra is csak olyan kivitelező indulhat tenderen, amelynek van felelősségbiztosítása. Ennek összegét a közbeszerzési felhívás tartalmazza, vagyis az ajánlatkérő dönti el. Az alvállalkozói lánc nem lehet korlátlan. A fővállalkozó egy alvállalkozót, az pedig további egy szub-alvállalkozót alkalmazhat. Az ajánlattevő által megjelölt, első helyen álló alvállalkozó a munka legfeljebb 25 százalékát végezheti el. A második lépcsőn álló – egy vagy több – szub-alvállalkozó sem teljesíthet többet, mint a felette álló alvállalkozó által vállalt munka 25 százaléka. A szub-alvállalkozói szerződésekbe bele kell foglalni azt, hogy az ilyen cégek további alvállalkozókat nem foglalkoztathatnak. A nettó 1 milliárd forint alatti szerződéseknél legalább 4 rész-számla állítható ki, míg afelett legalább 6 rész-számlát nyújthat be a vállalkozó. Az első rész-számla akkor állítható ki, ha az objektum – értékben mért – negyedrésze már elkészült. A műemléken végzett munkára speciális szakképesítést, illetve meghatározott referenciákat ír elő a rendelet tervezet.

Lakásárak az egekben, hozam a padlón: a 3%-os hitel már most felforgatta a piacot
Iroda

Irodabérlés újragondolva: miért éri meg szolgáltatott irodát választani?

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!

A Váci úton vett fejlesztési telket a WING

Rugalmas irodai megoldás a jövő vállalkozásai számára
Raktár

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat
Otthon

Kiadó exkluzív, polgári lakás Újlipótváros szívében

Kivezetik a nagy lakáskedvezményt? Megszólalt Nagy Márton minisztériuma – jön a szigorítás 2026-tól?

Beköltözési STOP a budai agglomerációban? Akár 5 milliót is fizethet, aki Törökbálintra költözne

Ne maradj le a legjobb ingatlanajánlatokról – légy mindig naprakész az OtthonTérkép mobilappal!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

A kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban: kitart a mérsékelt optimizmus
A Deloitte legfrissebb nemzetközi felmérése szerint a kereskedelmi ingatlanszektor számos kihívással néz szembe, ugyanakkor 2026-ban bővülhetnek azok a cégek, amelyek
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





