Elfordultak Pozsonytól a befektetők

Pozsony kedvezőbb feltételekkel próbálja vonzani a befektetéseket, miután tavaly visszaesett a külföldi működő tőke beáramlása. Igaz, a csökkenésben a válság is komoly szerepet játszott, ám az nem magyarázza a mértékét.

Szlovákia már az év második felében további intézkedéseket léptethet hatályba a befektetési környezet javítása érdekében, azt követően, hogy tavaly drámaian leapadt a beáramló FDI értéke. 2010-ben az előző évi alig több mint felére esett viszsza a beáramló külföldi működő tőke, 2008-hoz képest pedig a csökkenés még ennél is komolyabb volt – derül ki a bumm.sk jelentéséből. Ha a törvényhozáson az eredeti terveknek megfelelően átmenne a javaslat, többek között megdupláznák az adókedvezmény jelenlegi ötéves idejét, a hatályosnál transzparensebb szabályokat alkalmaznának az üzleti életben, több állami segély jutna a kis- és középvállalatoknak.

Ezeket a javaslatokat megelőzte a múlt év végén a szlovák gazdasági miniszter által bejelentett csomag, és további indítványokra is számítani lehet. A német–szlovák kereskedelmi és iparkamara (DSIHK) szóvivője, Markus Halt a Slovak Spectatornak adott ehhez tippeket. Említést tett többek között az elmaradottabb és ezért még inkább tőkeéhes keleti országrész infrastruktúrájának a fejlesztéséről, a minőségi munkaerő utánpótlásáról, de a korrupció viszszaszorításáról is.

A válság után a várható rendelkezés nélkül is vannak azonban biztató jelek. Februárban a Volkswagen bejelentette, hogy a személygépkocsi- és alkatrészgyártás felfuttatására további egymilliárd eurót fektet be szlovákiai gyárában a következő öt évben.

A magyarok cégalapítási kedve a válság miatt fékeződött – mondta Barna József pozsonyi külgazdasági attasé. A mikro-, kis- és középvállalkozók a válság kezdete óta kivárnak, óvatosan figyelik a piacot – tette hozzá. A Szlovák Nemzeti Bank legutolsó, 2008. évi adatai szerint Magyarországról összesen közel 1,95 milliárd euró működő tőke érkezett addig északi szomszédunkba, ez valamivel alatta marad a szlovákok aktivitásának: a Magyar Nemzeti Bank 2,37 milliárd eurónyi tőkéről számolt be ugyanerre az időszakra.

Elsősorban a már hagyományosan jelen lévő nagyvállalatok – a Mol, az OTP, a TriGranit – jelenléte adja a tőke nagyobb részét, de a Kárpát-medencei térségben kiemelkedően magas számban, több mint nyolc-tízezer önálló céggel, illetve fióküzlettel vannak jelen a magyar kis- és középvállalatok is. A szakember szerint az nem jellemző, hogy adózási okok miatt mennek ki magyar cégek Szlovákiába (már csak amiatt sem, mert lassan eltűnik az adóelőny), és nem is az olcsóbb gépkocsibeszerzés miatt. Bár – ismeri el – ilyen továbbra is előfordul.