Drágább lesz a végtörlesztés
Két újabb takarék is kiszállt a devizahitelek kiváltására szolgáló kölcsönöket kínálók táborából, másutt egyelőre csak a saját körzetükből fogadnak be kérelmeket, a Volksbank pedig mától jelentősen drágított – írja az azenpenzem.hu pénzügyi portál.
A végtörlesztéshez a legolcsóbban forintkölcsönt kínáló Bakonyvidéke Takarékszövetkezet leállította a hitelezést. Így tett az Érd és Vidéke takarék is. A devizahitelüktől fix árfolyamon forintkölcsönnel szabadulni vágyók így a legolcsóbban a Répcelak takaréknál juthatnának pénzhez. Ott azonban a jelentős érdeklődés miatt úgy döntöttek: december 15-ig csak a szorosan vett körzetükbe tartozóktól fogadnak be kérelmeket. Az ezen kívülről – körülbelül 100 kilométeres területről – folyamodóknak meg kell várniuk ezt az időpontot, azután vagy lesz számukra lehetőség innen kölcsönhöz jutni, vagy nem – számolt be a pénzügyi portál.
A takarékoknak ugyanis – főként az olyan kisebbeknek, mint a Répcelak – általában nincs lehetőségük arra, hogy tömeges hiteligényt elégítsenek ki. Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség és a TakarékBank is egyre hangsúlyozza, óvatosan adjanak végtörlesztési hiteleket a tagok.
A Volksbankot nyilvánvalóan nem akadályozhatja forráshiány – írta a portál. Ez a pénzintézet kínált a nagybankok közül a legkedvezőbb feltételekkel kölcsönt a devizahitel kiváltásához. Mától azonban jelentősen, 1,5 százalékpontos mértékben drágított, a mintegy 8,38-8,78 százalékig alkalmazott kamatot egységesen 9,92 százalékban szabja meg. A változást úgy oldotta meg, hogy a korábbi (a mostaninál sokkal több féle lehetőséget tartalmazó) hitelpalettáját egyszerűen a már nem forgalmazott termékek köré sorolta, és újként vezetett be a korábbiaknál sokkal többe kerülő kölcsönt. Tény azonban, hogy a nagybanki ajánlatok közül még mindig kifejezetten jónak számít a volksbanki lehetőség – állapítja meg az azenpenzem.hu.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Külföldi piacokon elért eredményeiért díjazták a Duna House-t

Így írj olyan ingatlanhirdetést, ami nem csak kattintást hoz, hanem vevőt is

Családi házak Otthon Starttal: napelemes ikerház, kétgenerációs téglaotthon és prémium sorház egy válogatásban

Megszólalt a kormány: százezrek vágtak bele a felújításba – itt tartanak most a lakossági programok
Dizájn

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Új pláza épül Budapest mellett, már idén megnyílhat
Az M3-as autópálya mellett valósul meg a beruházás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





