Összeomlott az állampapírpiac- közel az államcsőd
A Moody’s felőli leminősítés rendkívül negatív állampapírpiaci reakciókat okozott: az egyik névtelenséget kérő elsődleges forgalmazó azt mondta a Portfolio.hu-nak: a tőzsdén kívüli (OTC) piac lényegében befagyott, csak a tőzsdén zajlik kis forgalom melletti kereskedés, a kötelező árjegyzők ajánlatai alapján látszik csak a piac.
Az államcsőd kockázatát mutató 5 éves magyar cds-felár 620 bázispont körül mozog. Ez azt jelenti, hogy a történelmi csúcstól alig 20 bázispontnyira jár. A magyar csődkockázat novemberben nagyjából három hét alatt az 512 bázispontos szintről száz pontot, azaz több mint 20 százalékot emelkedett, de az IMF-tárgyalások újrakezdésének hatására múlt csütörtökön 592 pontra esett, és azóta is 600 pont alatt volt.
A 3 éves futamidejű referenciakötvény hozama a jegyzések alapján valahol 9,5 százalék körül, az 5 éves csaknem 10 százaléknál, a 10 éves 9,7 százalék körül mozog jelenleg. Ez tegnaphoz képest 120-150 bázispontos, azaz extrém mértékű hozamemelkedést jelent, és kísértetiesen hasonlít arra a helyzetre, mint ami 2008 októberében mutatkozott a magyar állampapírpiacon.
Holott már csütörtökön is aggasztó jelek mutatkoztak, az Államadósság Kezelő Központ adatai szerint a 12 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción 7 százalék fölötti hozamok alakultak ki, holott a korábbi aukciók gyenge vételi érdeklődése miatt az ÁKK a szokott 40 helyett csak 30 milliárd forintnyi mennyiséget hirdetett meg. Az államkötvényhozamok is durván megugrottak a héten: a szerdán értékesített kötvények átlaghozama futamidőtől függően 8,38-8,68 százalék volt.

Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

40–50 milliós hitelekkel vásárolnak ingatlanokat a vevők, a többségük Otthon Starttal

Árat csökkentettek négy izgalmas ingatlannál: most akár 18 millió forinttal olcsóbban is lecsaphatsz egy kiszemelt otthonra!

A lassuló lakáspiac fékezheti az áfaemelés miatti drágulást

Van 10 millió forintod? Meglepő, hol vehetsz saját lakást mediánbérből – és hol bukik el a terv!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





