Csökkent a lakásépítési kedv
z év első kilenc hónapjában a kiadott új lakásépítési engedélyek száma 18,6 százalékkal 31.232-re csökkent, míg használatba vett lakások száma 18.800 volt, 19,1 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal
Budapesten 35,5 százalékkal kevesebb, 7.381 engedélyt adtak ki az idén szeptember végéig, és mindössze 4.756 lakást vehettek használatba, ami 34,6 százalékos éves csökkenést jelent.
Tavaly az első háromnegyedévben 23.278 lakás kapott használatbavételi engedélyt, és 38.385 új lakásra adtak ki építési engedélyt. Akkor szeptember végéig a használatba vett lakások száma 4,3 százalékkal több, az új lakásépítési engedélyeké pedig 9 százalékkal kevesebb volt, mint a megelőző év hasonló időszakában.

Pozitív tapasztalatok! – Megtörtént az első vevői bejárás az Albion32 lakóparkban
Iroda

Florian Nowotny az Indotek Group csoportszintű gazdasági igazgatója

A munkavállalói well-being ma már stratégiai befektetés

BÉRELHETŐ IRODATEREK: 90 m², 126 m², 150 m² – Válassza ezt az irodát, ha fontos cége presztízse!

Kiemelkedő tranzakciós eredményeket ért el a WING Csoport 2024 Q4-ben
Raktár

Ne maradjon le róla! Elképesztő iroda- és raktárbérlési lehetőség Budapesten!

Ne hagyja ki! Budapest legjobb irodái és raktárai a XI. kerületben várják!

Hatalmas raktárak és rugalmas irodák rendkívül jó áron – Ne maradjon le erről az ajánlatról!

Ne szalassza el! Így találhatja meg a tökéletes irodát vagy raktárt villámgyorsan!
Otthon

DÜBÖRÖG A SZEGEDI INGATLANPIAC – A Duna House újabb irodát nyit a vármegyeszékhelyen

Hatalmas szakadék a hirdetési és a valós árak között – nézd meg, hol buknak a legtöbbet az eladók!

Botrány Pécsen! Lebonthatják a Vásárcsarnokot – Parkolóház vagy mélygarázs épülhet a helyére

Brutális zuhanás az építőiparban: Tovább süllyed a szektor 2025 elején!
Dizájn

3 millió forint állami támogatás igényelhető lakásfelújításra: erre költik a pénzt a legtöbben

Minden odaégett koszt eltüntet a kenyérpirítóról: csak ecet és alufólia kell hozzá

5 pont a konyhában, ami brutális baktériumtelep: sokan elfelejtik takarítani

Így lesz trendi a lakásod idén: lakberendezővel jártuk körbe a bútorkiállítást
Pénz

Saját autóiparának hozhat veszteségeket az EU lépése
Nehéz helyzetbe kerülhetnek az európai autógyártók a 2025-ös CO2-célkitűzések miatt. Ha nem találnak mielőbb megoldást arra, hogy kezeljék a szigorításokkal
Adó és jog

Fiatal vagy? Akkor esélyes, hogy a stressz tönkreteszi az életed – és még sportolni sincs erőd!

A munkavállalói well-being ma már stratégiai befektetés

Csatlakozz egy szuper csapathoz – Recepciós-Büfés álláslehetőség a Római Teniszakadémián!

Csatlakozz a Római Teniszakadémia csapatához – Szerkezetlakatos álláslehetőség!
Retail

Pogátsa Zoltán az árrésstopról: Már az ókor óta tudjuk, hogy az állami beavatkozásnak több a kára, mint a haszna
A Levegő Munkacsoport szerint az árréstop alá eső termékek fogyasztását inkább korlátozni kellene.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
