Csaknem megfeleződtek a román lakásárak
Negatív rekordot döntött a román fővárosban eladásra kínált lakások száma az év első öt hónapjában, ráadásul az elmúlt három esztendő legalacsonyabb eladási árait regisztrálták, 46 százalékkal csökkentek az árak tavalyhoz képest.
A sajtó által közölt statisztikai adatok szerint az írott sajtóban és az interneten eladásra hirdetett magánlakások száma az esztendő első öt hónapjában 9 600, míg a tavalyi év azonos időszakában 16 200 volt. Ez utóbbi akkor némi növekedést jelzett a 2007-es esztendő első öt hónapjához képest, amikor 12 400 fővárosi lakást kínáltak értékesítésre.
A korábban túlságosan “felpumpált” ingatlanpiac drasztikus hanyatlása az árakban is megnyilvánult, a január elejétől május végéig tartó időszakban (a nagy árzuhanás időszaka után) is mintegy 5 százalékkal csökkentek az eladók által kért összegek, míg éves összehasonlításban 46 százalékkal kevesebbet kell most fizetni a lakásokért. Bukarestben átlagosan 45 ezer eurót kérnek egy garzonért, 70 ezer eurónyit egy kétszobás, valamint körülbelül 97 ezer eurót egy háromszobás lakásért. Vannak azonban olyan lerobbant, a vásárolni kívánok számára kevéssé kedvelt városrészek, mint amilyen a Rahova, a Berceni vagy a Pantelimon negyed, ahol jóval olcsóbban lehet lakhelyhez jutni. Itt egy kétszobás lakás 45-50 ezer euróért kapható, egy háromszobás lakásra 65 ezer, egy négyszobásra pedig 85 ezer euróért is szert lehet tenni. A kínálat csökkenése folytatódik. A tulajdonosok nagy része ugyanis eleve meg sem hirdeti a korábban értékesíteni kívánt lakását, inkább vár a jobb időkre, amikor reményei szerint magasabbak lesznek az árak.

Száguldó árak, szűkülő kínálat – így áll most a budapesti új építésű piac
Iroda

Hibrid munkavégzés és wellbeing – Ma már alapelvárás az irodapiacon!

Nagy Viktor az Indotek Group új non-retail értékesítési vezetője

Új miskolci Regus irodával bővül az International Workplace Group, reagálva a hibrid és platform munka iránti növekvő keresletre

Újabb nagyvállalat választotta a Liberty irodaházat – több mint 5000 m²-re kötött bérleti szerződést az AutoWallis Csoport
Raktár

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek
Otthon

BUDÁN NÉGYSZERESÉRE NŐTT A 70 MILLIÓ FORINT FELETTI LAKÁSOK ARÁNYA

Időzített bomba a magyar nyugdíjasoknál: sokaknak rámehet a házuk, ha nem lépnek időben!

Hatalmas terasz és budai panoráma – Penthouse lakás a XII. kerületben

Újdonság az Otthon Startnál: sokan még nem is hallottak róla!
Dizájn

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend

Kisebb a házuk, mint egy átlagos hálószoba, mégis tökéletesen elférnek – Videón mutatják be a miniotthont

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Dajkát keres a Brumi Óvoda – Csatlakozz szeretetteljes közösségünkhöz!

Varrónőket keres a 30 éve működő szolnoki varróüzem

Bérszámfejtő – TB ügyintéző munkatársat keres a Dél-Pest Megyei Víziközmű Szolgáltató Zrt.

Tapasztalt vámügyintézőt keres az Alba-Zöchling Kft. Székesfehérvárra
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





