CityInvest
Az ITDH Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Zrt. együttműködve a városi önkormányzatokkal előadás-sorozatban informálja a Magyarországra akkreditált követségek gazdasági diplomatáit; a külföldi, gazdasági érdekeltségű intézmények, képviseletek, ügynökségek, vállalkozási tanácsadó irodák képviselőit a magyar városok és agglomerációjuk gazdasági potenciáljáról, komparatív előnyeiről.
A “CityInvest” elnevezésű programokon a résztvevő városok polgármesterei és szakértői adnak tájékoztatást a résztvevőknek városuk befektetési lehetőségeiről, konkrét helyszínekről és projektekről. A rendezvény keretein belül Ön közvetlen kérdéseket tehet fel és kaphat azonnali választ, illetve lehetősége lesz az állófogadás keretén belül a személyes konzultációra is.
A sorozat következő rendezvényére ezúton tisztelettel meghívjuk Önt, amelyre
2009. október 28-án 10:30 órakor VÁRPALOTA – GYŐR – DEBRECEN bemutatásával,az ITDH központjában, Budapesten, az Andrássy út 12. I. emeleti rendezvénytermében kerül sor.
A rendezvény előadásai magyarul, angol szinkrontolmácsolással hangzanak el.
A részletes programot és a jelentkezési lapot a levél mellékleteként küldjük meg Önnek.
Reméljük, hogy személyesen is üdvözölhetjük a “CityInvest” rendezvényén!
Budapest, 2009. október 15.
Tisztelettel a meghívók:
Németh Árpád Borkai Zsolt Kósa Lajos
Várpalota Győr Debrecen
Polgármestere Polgármestere Polgármestere
A rendezvény gesztora:
Rétfalvi György
ITD Hungary vezérigazgatója

Modern lakóparkok városban, vízparton és zöld környezetben
Iroda

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

OtthonTérkép mobilapp – értesülj elsőként az árváltozásokról, mielőtt mások lecsapnának

Szociális bérlakások megújuló energiával? – A csoda Újpesten születik!

Milliók tűnhetnek el a hiteledből 2026-ban – kevesen tudják, de ez a támogatás most is él

Letöröltek a tulajdoni lapról, mintha sosem léteztem volna: így tűnt el 33 millió forint egy budapesti lakásvásárlásban
Dizájn

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni

Miből van a porcica? Az ilyen padlón képződik a legtöbb belőle
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




