Bukott gazdaságpolitika: Új kihívások előtt a befektetők

A K&H Alapkezelő éves konferenciáján a következő 12 hónap stratégiájában a devizaeszközök, illetve ezen belül is leginkább a pénzpiaci eszközök felülsúlyozását ajánlották a szakemberek.

Az előttünk álló év komoly kihívást fog jelenteni befektetési szempontból, mivel nemcsak a gazdasági növekedés lassulásáról kell beszélni, de bizonyos piacokon, így a fejlett országokban a recesszió jelei is megmutatkoznak. A következő hónapok legnagyobb kérdése az lesz, hogy az adósságproblémák, illetve a növekedési kilátások romlása mennyire enged teret a gazdaságpolitikának éppen ezen problémák megnyugtató rendezésére, és a piacok mennyire kritikusan fogadják majd az intézkedéseket.

 

Miközben tavaly még arról folyt a találgatás, vajon tartható-e a növekedési pálya, vagy a növekedés lassulása valószínűsíthető-e inkább, addig idén számos erre vonatkozó pozitív várakozás megdőlt, és a jövőt illetően egyértelműen borúsabbak a kilátások. Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója szerint a bizonytalanság leginkább annak tudható be, hogy az elmúlt egy évben hozott gazdaságpolitikai döntések nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Gyakorlatilag ugyanazokkal a problémákkal – a stagnáló munkanélküliséggel, a gyenge belső fogyasztással, az államadósság problémákkal, valamint a növekedési kilátások romlásával – kell szembenézni, miközben az elmúlt év kudarcai miatt a piacok meglehetősen szkeptikusan fogadják az újabb ötleteket, intézkedéseket. Közben nagy a bizonytalanság a közgazdászok körében, vajon hosszú távon sikeresnek bizonyulnak-e az elképzelések. A jelenlegi, törékeny helyzetben a legokosabb, amit egy befektető tehet, hogy felkészül a negatív kilátásokra, miközben készen áll a vételi alkalmak kihasználására.

 

A befektetők igénye természetesen a romló befektetői hangulat idején is nyilvánvalóan a minél magasabb hozam lehetősége, miközben a bizonytalanság fokozódásával egyre fontosabb szempont a befektetés értékének megőrzése is. Alkalmazkodva a jelenlegi helyzethez, a K&H Alapkezelő szakemberei olyan megoldást ajánlanak az intézményi befektetők számára, amely a lakossági befektetők körében már egyre inkább kezd elterjedni, ez pedig az aktív portfólió védelemmel ellátott alapok. Az ilyen típusú alapok az egyik legmodernebb befektetési formának tekinthetők, és éppen a jelenlegi, bizonytalan helyzetre kínálnak megoldást: negatív várakozások esetén megvédik a befektetett tőkét, pozitív piaci hangulat esetén pedig teret adnak a növekedésre. Működési mechanizmusuk arra épül, hogy négy eszközcsoportból állnak (pénzpiaci, kötvény, fejlett piaci és feltörekvő piaci részvény eszközcsoport), amelyek összetétele speciális matematikai algoritmus alapján folyamatosan módosul, mégpedig a piaci környezet változásának megfelelően. Negatív trend esetén a pénzpiaci eszközök és kötvények aránya nő meg, pozitív trendben pedig a nagyobb hozamot eredményező, merészebb befektetési eszközök kerülnek túlsúlyba az alapon belül.

 

A fentebb említett tendenciák miatt a következő 12 hónap befektetéseit az alacsony növekedési kilátások mellett tovább növekvő kockázatok fogják meghatározni. Hazai eszközök terén: az előttünk álló egy évre a forint eszközök alulsúlyozását javasolják a szakemberek. A hazai részvénykitettség helyett vonzóbb a régiós kitettség (CETOP20), ezért a hazai részvények alulsúlyozása mellett a régiós kitettség tartása ajánlott. A magyar államkötvényekre továbbra is alulsúlyozást javasolnak, kivételt képeznek ez alól a rövid távú állampapírok, amelyeknél felülsúlyozás ajánlott.

 

A deviza eszközök esetében a következő befektetési időszakra ezen eszközök felülsúlyozását, mégpedig elsősorban az euró pénzpiaci eszközök állományának növelését tanácsolják, miközben az egy évvel ezelőtti alulsúlyozáshoz képest semlegesre emelik a nemzetközi államkötvény befektetések arányát, és a korábban felülsúlyozott nemzetközi részvénykitettséget semlegesre csökkentik.