Budapest egyre olcsóbb
Összehasonlítva a szállodák árait kiderül, hogy New York a legdrágább a világon, míg Budapest a 27. a nemzetközi rangsorban a hotel.info által végzett összehasonlítás alapján. Az amerikai városban idén novemberben egy szoba átlagosan 207,42 euróba (57 040 forint) került, míg a magyar fővárosban 71,67 euróba (19 710 forint).
A New yorki szállodaárak a legdrágábbak – ez derült ki a nemzetközi nagyvárosok szobaárainak a hotel.info által végzett összehasonlítása során. Az amerikai nagyvárosban naponta több mint 200 eurót kellett fizetniük a szállodavendégeknek novemberben. A honlap számításai szerint New Yorkban tavaly novemberhez képest 23,77 százalékkal emelkedtek az árak, de Moszkvában is emelkedő tendencia figyelhető meg. A novemberi kicsivel 160 euró feletti (44 242 forint) éjszakánkénti szobaárral az Orosz Föderáció fővárosa sem volt éppen akciós ajánlat. Oslóban a szállodatulajdonosok átlagban közel 160 eurót kértek egy napi elszállásolásért, amivel a norvég főváros a harmadik legdrágább nagyvárossá lépett elő.
Sok kelet-európai nagyvárosban lényegesen kevesebbet kellett fizetniük a szállodavendégeknek. Mindjárt három kelet-európai főváros szobaárai találhatók a legalsóbb árszegmensben. Budapest rendkívül jutányos volt a 71 euró (19 710 forint) körüli árral, ami 4,8 százalékos csökkenés az egy évvel korábban mért novemberi adatokhoz képest.
Az aktuális eredmények nemzetközi összehasonlításban azt mutatják, hogy a nagyvárosok szobaárai jól érzékelhetően, több mint 7%-kal emelkedtek.

Lakásárak az egekben, hozam a padlón: a 3%-os hitel már most felforgatta a piacot
Iroda

Irodabérlés újragondolva: miért éri meg szolgáltatott irodát választani?

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!

A Váci úton vett fejlesztési telket a WING

Rugalmas irodai megoldás a jövő vállalkozásai számára
Raktár

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat
Otthon

Eladó luxuslakás panorámával Budapest I. kerületében – teraszos, A+ energiaosztályú otthon a Várnegyed szomszédságában

Kivonulnak a befektetők a hazai ingatlanpiacról – Egy török nyaraló jóval olcsóbb, mint egy balatoni

Kivonulnak a befektetők a magyar ingatlanpiacról – egy török nyaraló már olcsóbb, mint egy balatoni!

Tovább Gyorsult az Ingatlanpiac – Budán 45 Nappal Gyorsabban Kel El Egy Téglaépítésű Lakás
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

A kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban: kitart a mérsékelt optimizmus
A Deloitte legfrissebb nemzetközi felmérése szerint a kereskedelmi ingatlanszektor számos kihívással néz szembe, ugyanakkor 2026-ban bővülhetnek azok a cégek, amelyek
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





