Bérlakások a Fonodában
A Pamutfonó egykori munkásszállójának épületében alakított ki szociális bérlakásokat a miskolci önkormányzat
A Pamutfonó egykori munkásszállójának épületében alakított ki szociális bérlakásokat a miskolci önkormányzat. A csaknem száz új otthonba a lakók májusban költözhetnek be. Az önkormányzat 2004-ben vásárolta meg a volt Pamutfonó hatemeletes munkásszállóját. A létesítmény és az ahhoz tartozó földszintes közösségi és szociális épület akkor már több éve üresen állt, és az épületek állaga és környezetének állapota is jelentősen leromlott ? idézte fel a beruházás történetét Veres Gábor, a Miskolci Ingatlangazdálkodó Rt. kommunikációs vezetője.
A megvásárolt épületről a helyi közgyűlés úgy határozott, hogy az épületekben lévő helyiségeket felújíttatja és átalakíttatja, majd szociális bérlakásként hasznosítja őket. Tavaly kezdődött meg az épület teljes körű építészeti, belsőgépészeti és elektromos felújítása, korszerűsítése. A főépület belső átalakítása után a hat emeleti szinten 66 garzon, 18 másfél szobás és 12 kétszobás lakást alakítottak ki, emellett közösségi helyiségek és egy gondnoki lakás kapott helyet az épületben. Egyedülálló és családos emberek is pályázhattak a lakásokra, és az épületet úgy alakították ki, hogy mozgássérültek is könnyen tudjanak közlekedni benne. A 25?50 négyzetméter közötti lakások havi bérleti díja öt- és tízezer forint között van.
Az épület külső felújítása és belső átalakítása több mint félmilliárd forintba került, a költségeket önkormányzati és állami forrásból fedezték. A bérlőket pályázat útján jelöli ki az önkormányzat.
Veres Gábor elmondta, hogy az elmúlt négy évben összesen 384 szociális bérlakás épült Miskolcon, ennek azonban körülbelül a tízszeresére lenne igény. Az önkormányzat még további kétszáz bérlakás átadását tervezi 2006-ban.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Mennyi személyi kölcsönt érdemes felvenni? Így hozhatsz valóban biztonságos döntést

Hol érdemes ingatlant venni? Amire mindenképpen figyelni kell az otthonunk kiválasztásánál

Lakásvásárlás okosan: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





