Aláírták a KÖKI Terminál kivitelezői szerződését
Magyarország egyik legnagyobb ingatlan-beruházása folytatódik a kőbánya-kispesti intermodális központban. A KÖKI Terminál generálkivitelezői pályázatán a STRABAG Zrt. nyerte el a megbízást.
Légrádi Petra, az R-CO Ingatlanforgalmazó Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója elmondta: Lezárult a több tízmilliárd forint értékű KÖKI Terminál beruházás generálkivitelezői feladataira kiírt pályázat, a megbízást a STRABAG Zrt. nyerte el. Az R-CO Ingatlanforgalmazó Zrt. és a társaság képviselői a napokban aláírták a generálkivitelezői szerződést, így rövidesen megkezdődhetnek a magasépítési munkálatok a KÖKI Terminál területén.
A beruházás keretében a jelentős közlekedési fejlesztések mellett kétszintes bevásárló-, és szórakoztatóközpont épül, amelyben több mint 200 üzlet kap majd helyet. Épül egy új barkácsáruház, de lesznek irodahelységek, ügyfélszolgálatok, éttermek, kávézók és egyéb szórakoztató egységek is. A beruházás várhatóan 2010-ben éri el a szerkezetkész állapotot, a teljes beruházás átadására – közlekedési infrastruktúrával, zöldterületekkel együtt – pedig 2011 első félévében kerülhet sor – közölte Légrádi Petra.

Új építésű, családbarát lakások Zugló zöldövezetében, még idén költözhetsz!
Iroda

Szolgáltatott iroda – modern megoldás a rugalmas irodabérlésre

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Szolgáltatott irodák – rugalmas és költséghatékony megoldás a mai energiaárak mellett

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek
Raktár

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek

Kiadó iroda és raktár a XVIII. kerületben – prémium minőség, rugalmas bérleti lehetőségek
Otthon

Revital Park – Egy zöld városnegyed születése Újbudán!

Sokkoló fordulat a Flórián téren: a déli híd állapota rémálom, hónapokkal csúszik a felújítás!

Eljön az MI-ingatlanszuperügynökök kora – és teljesen felforgatják az ingatlanpiacot

Csak azt hiszed, hogy 10% elég! – Az Otthon Start legnagyobb csapdája, amibe bárki belesétálhat!
Dizájn

Kisebb a házuk, mint egy átlagos hálószoba, mégis tökéletesen elférnek – Videón mutatják be a miniotthont

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz

Extra tárolóhelyet adnak a legapróbb fürdőben is – 5 csodás polcötletet mutatunk
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Egy óvatlan poszt is elég lehet a kirúgáshoz – munkajogi kockázatok 2025-ben

Miért hagyják ott a fiatal magyarok a munkahelyüket? – A Z generáció új elvárásai a munkaerőpiacon

Kínos kérdések, rejtett stresszfaktorok – így készülj fel jól az állásinterjúra

Jön az újabb AI-robbanás: mindössze 7 hónapunk maradt a felkészülésre?
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
