A WING a lakótelepi gyerekszegénység ellen küzd
A társadalmi szerepvállalás eddig ismeretlen területén szeretne segítséget nyújtani a WING. Budapesten, a lakótelepeken élő, hátrányos helyzetű gyereken kíván segíteni.
A lakótelepi gyerekszegénység napjaink létező, mégis szinte alig ismert társadalmi jelensége. Mivel ezt a területet az elmúlt húsz évben szinte alig kutatták, így a városi lakótelepek gyerekszegénységének nagyságát, a lakótelepeken éhező gyerekek számát jelenleg csak becsülni lehet.
Ismereteink szerint az országban egyetlen szervezet foglalkozik kimondottan a lakótelepi hátrányos helyzetű gyerekek megsegítésével. Budapest (és az ország) legnagyobb lakótelepén, a III. kerületi kaszásdűlő lakótelepen működő Jövőbarát Alapítvány, amelynek 4 éve egyetlen cégként főtámogatója a WING.
Az ország humán tőkéjének megmentését célozva Noah Steinberg, az alapítvány főtámogató cégének, a WING Zrt. vezetője bejelentette, hogy ösztöndíjat hoz létre. Célja a tehetséges, hátrányos helyzetű lakótelepi gyerekek felsőoktatási továbbtanulásának segítése. Ez az ország első kimondottan lakótelepi gyerekeknek létrehozott ösztöndíja. Egyúttal felszólítja a hazai vállalatokat, hogy a lehetőségeikhez mérten csatlakozzanak a segítségnyújtáshoz.

Az ideális befektetési lehetőséget keresed? Itt több apartmanból álló lakásokat és üzlethelyiségeket is találsz!
Iroda

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Elindult a Revital Park építése Újbudán – fenntartható városnegyed formálódik a Fehérvári út közelében

Vége a régi ingatlanos játéknak: aki most nem vált, az súlyos lemaradást és nagy bukást kockáztat

Így csípheted el az árcsökkenéseket elsőként az ingatlanpiacon

Megvan a győztes: 26,9 milliárdos villamosfejlesztés indulhat Budán – teljesen átalakulhat a Duna-part
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





