A vulkán hatása: Drágulhatnak a jegyárak
Vulkánkitörés. Egyre több repülőtér nyílik meg Európában a légi forgalom előtt, tegnap már a szokásos járatok felét sikerült elindítani a hétfői egyharmados arányhoz képest. Az izlandi vulkánkitörés állítólag 2001. szeptember 11-ét is felülmúló következményeit még hosszú időn keresztül megérzi a világ. A kár már most több milliárd forint.
Az európai gazdaságok veszteségeit 3 milliárd euróra becsülik. A légi utasoknak várhatóan tartós jegyáremelkedésre kell berendezkedniük. Azt jósolják, hogy még inkább megerősödnek a fapados cégek, bár a WizzAir például horrorisztikus veszteséget emleget.
A légitársaságok fontolgatják, hogy éljenek-e az unió által kilátásba helyezett állami mentőövvel. Bírálatok érik az európai légi irányítást, amely megfelelő eszközök híján képtelen volt hatékonyan fellépni: ezen változtathat az Eurocontrol tervezett reformja.
A repülőtereken rekedt utasok gondjain enyhít a schengeni korlátozások átmeneti lazítása.
Elemzők szerint egy rövid vulkánkitörés következményeit viszonylag könnyen megemészti a világ, ha viszont Izlandon vagy másutt a korábbinál jóval aktívabbá válnak a tűzhányók, az már a gazdaságok arculatát is átformálhatja.
A cikket tovább olvashatja itt.

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Körhintával, retró hangulattal és városi vibrálással nyílik új dizájnszálloda Budapest szívében

Beton vagy balatoni varázs? Letérköveznék Balaton egyik legikonikusabb sétányát, a helyiek felháborodtak

Modern otthonok zöldben, városban és a Balatonnál – 4 lakópark, ahol a jövő mindennapjai már most elkezdődnek

Erre senki nem számított: ezért robbant fel a magyar lakáshitelpiac 2025-ben
Dizájn

Tartós tisztaságot varázsol a lakásba: 11 dolog, amiről nem szabad megfeledkezni

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





