A minisztériumok 338.711 négyzetméter irodaterületet használnak
A kormányzati
takarékossági tervek között szerepel az elképzelés, amely szerint a
minisztériumok mai épületeinek eladásával egy új modern kormányzati
központ épülhetne fel.
Gyurcsány Ferenc az az Új egyensúly programot ismertetve az
Országos Érdekegyeztető Tanácsban elmondta, hogy csökkentik az
állami kiadásokat, közöttük a minisztériumok működési költségeit. A
tervek szerint a takarékossági intézkedések hatására az idei 80
milliárd forintról 2008-ra 60 milliárdra mérséklődnek az igazgatási
költségek. A minisztériumok számára engedélyezett dolgozói létszám
több mint húsz százalékkal csökken.
Ezzel összefüggésben említette a miniszterelnök, hogy a
magántőkéből felépülő új kormányzati negyedben mintegy 160-200 ezer
négyzetméteren lehet elhelyezni a csökkenő létszámú államapparátust
a jelenlegi csaknem 350 ezer négyzetméter helyett.
A KVI két közbeszerzési pályázatot írt ki a közelmúltban a
Magyar Állam tulajdonában álló és kincstári vagyonkörbe tartozó
ingatlanok értékbecslésére – mondta Zelles Sándor, a KVI
vezérigazgatója.
Az igazgatóság 500 (+/- 20 százalék) darab 10-250 millió forint
értékű ingatlan, valamint 50 (+/- 20 százalék) darab 250 millió
forint feletti értékű ingatlan értékbecslésére várta az ajánlatokat
július elejéig. A teljesítések határideje 2008. vége. A kiírások nem
a KVI által korábban meghirdetett, 2006 folyamán értékesíteni kívánt
ingatlanokra vonatkoznak, a pályázatok nyerteseit július második
felében hirdetik ki.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Robban az Otthon Start: közel 5000 új lakás jöhet – ezek a városok most nagyot nyerhetnek

Mennyi személyi kölcsönt érdemes felvenni? Így hozhatsz valóban biztonságos döntést

Hol érdemes ingatlant venni? Amire mindenképpen figyelni kell az otthonunk kiválasztásánál

Lakásvásárlás okosan: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





