A kormány kitart az egykulcsos adó mellett
Kitart a kormány az arányos, egykulcsos személyi jövedelemadó (szja) mellett, mondta Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyekért felelős helyettes államtitkára a Magyar Nemzetnek. Mint elmondta, az új adórendszer kétharmados oltalmát sem kívánják megszüntetni, ezt a hiteltárgyalások megkezdésének feltételeként eddig sem a valutaalap, sem az Európai Unió nem kérte.
A helyettes államtitkár szerint az arányos, 16 százalékos adórendszer első évében felülmúlta a várakozásokat, hiszen az szja-ból és a társadalombiztosítási járulékokból összesen 60 milliárd forinttal több folyt be, mint amennyit terveztek. A legfontosabb eredménynek azonban a nyilatkozat szerint azt tartja, hogy miközben az EU legtöbb államában megtorpant a gazdasági növekedés, Magyarország viszonylag jól teljesített, amihez hozzájárult az is, hogy az szja csökkentésével a kormány nagyobb összeget hagyott a lakosságnál.
Balog Ádám hangsúlyozta: az arányos adórendszer bevezetése a kormány legfontosabb gazdaságpolitikai intézkedéseinek egyike. Az új közteherviselési szisztéma azonban csak akkor fejtheti ki hatását, ha évtizedekig érvényben marad, ha a polgárok és a gazdaság szereplői elhihetik, hogy hosszú távon számolhatnak a szabályrendszerrel. Az egykulcsos adózás védelmét ezért építették kétharmados törvénybe. “Az új adórendszer kétharmados oltalmát nem kívánjuk megszüntetni, hozzáteszem, ezt az egyeztetések megkezdésének feltételeként eddig sem a valutaalap, sem az unió nem kérte” – szögezte le. Kifejtette: a felső adókulcs megszüntetésével nem a tehetősebbeket dotálják, hanem minél több legális munka elvégzésére ösztönzik a polgárokat. Az adójóváírás elhagyása pedig nem utolsósorban azt a célt szolgálja, hogy véget vessenek a minimálbéres adócsalásnak. “Bízom benne, hogy a társadalom világlátására is hatni fog az adórendszer, hiszen a tisztességet alacsony elvonással jutalmazza, miközben megfelelően hozzájárul a gyermeknevelés költségeihez. Ezektől az értékektől és az azokat képviselő adószabályoktól a kormány nem tágít” – mondta a lapnak Balog Ádám.

Okosotthonok és vízparti életérzés Újbudán – Kétnapos nyílt nappal vár a Metrodom River
Iroda

Egyre kevésbé vonzó az évekre szóló irodabérlet – új működési modell terjed a vállalatok körében

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

10–15 százalékkal estek idén a lakásárak Zuglóban, és még nincs vége

Ingatlanhirdetésből sikeres eladás: mitől lesz igazán vonzó egy hirdetés?

Megfordult a zuglói lakáspiac: 10–15 százalékot estek az árak, és mehet még lejjebb

Akár 5 millió forintot is kaphatnak a társasházak a felújításra – itt vannak az új panelprogram részletei
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





