A Hild életjáradék programját a Deutsche Bank finanszírozza
A Hild
csoport életjáradéki programját 40 millió euróval (jelenlegi
árfolyamon 10,99 milliárd forint) a Deutsche Bank finanszírozza,
ebből fizeti a csoport a szerződött feleknek az egyösszegű előleget,
a lakásfenntartás bizonyos költségeit és az állagmegóvást is –
tájékoztatta Földeák Gábor, a Hild csoport marketing vezetője
csütörtökön az MTI-t.
A tavaly júliusban indított programban eddig több száz
szerződést kötöttek. Szeptember elsejétől már nemcsak a budapesti és
pest megyei 65 év feletti ingatlantulajdonosokkal, hanem győri és
székesfehérváriakkal is kötnek szerződést. Az eddig megkötött
szerződések összességében több mint négy milliárd forint értékű
ingatlanállományt jelentenek.
Az FHB Jelzálogbank (FHB) által jegyzett értékbecslők végzik az
ingatlanok felértékelését. Az ingatlantulajdonos az érték 20
százalékát előlegként megkapja az ingatlan tulajdonjogáért, továbbá
élethossziglani havi járadékot fizetnek neki, valamint a Hild
fedezi a közös költséget, a lakásbiztosítást és az állagmegóvás
költségeit is.
Földeák Gábor példaként elmondta, hogy egy 74 éves nő 17 millió
forint piaci értékű ingatlanért 3,4 millió forint egyösszegű
előleget kap, havi 84 ezer forint járadékot, és a már említett
költségek is a Hild csoportot terhelik. A szerződő félnek a
garanciát az adja, hogy a szerződésben rögzítik: ha a Hild nem
teljesíti szerződéses kötelezettségeit, akkor az ingatlan
tulajdonjoga per- és tehermentesen visszakerül az eredeti
tulajdonoshoz, és a Hild nem kéri vissza az addigi kifizetéseket.
A járadékprogram hosszú távú befektetés a Hild csoport számára,
magyarázta a marketingvezető, hozzátéve, hogy a hozamot az
ingatlanok értékének várhatóan infláció feletti növekedése adja.
A Hild csoport a Cirpuson bejegyzett európai uniós vállalkozás,
a Hild Assets Limited és részben a Deutsche Bank tulajdona.

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Síremléktől tequilagyárig – ezek a világ leglátványosabb téglaépületei 2026-ban

Rezsicsökkentés: tényleg eltüntette a szegénységet Magyarországon? A számok meglepőbbek, mint hinnéd

Tengerpart, medence, panoráma: 6 álomotthon, ha karácsonykor is inkább tengerparti napsütésre vágysz

Otthon Start zártkertre is? 2026-tól kinyílik az ajtó – de könnyű belesétálni a jogi csapdába
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Rugalmasság, felújítási hullám és minőségi elvárások formálják az irodapiacot

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





