55 milliárdos beruházás Fadd-Domboriban
Közel 55 milliárd forint értékű beruházást valósít meg 2008-ig Fadd-Domboriban a Rodeport Kft. A program részeként ? egy a cég által már megvásárolt 25 hektáros Duna-parti területen ? agrárlogisztikai központot, kikötőt, valamint bioetanol-üzemet építenek
A beruházás első, 4,2 milliárd forintba kerülő üteme már 85 százalékban el is készült. A közelmúltban befejeződött az 52 ezer tonna kapacitású tároló és a hozzá kapcsolódó szárító, valamint a terménytisztító építése, sőt a kikötő is üzemképes. Az első ütemhez tartozó kiszolgáló létesítmények építése várhatóan az ősz elejére fejeződik be – közli a Napi Gazdaság.
Még az idén hozzákezdenek a mintegy 10 milliárd forintba kerülő második ütem megvalósításához is. Ennek keretében többek között a logisztikai központ, a tároló, valamint a szárító kapacitását 240 ezer tonnára bővítik, létrehoznak egy takarmánykeverő üzemet és egy 160 ezer tonna termény tárolására alkalmas raktárat. Emellett egy 11 hektáros területen tovább növelik a kikötő és a kiszolgáló létesítmények kapacitását is. Az évi 100 ezer tonna alapanyag feldolgozására képes bioetanol-üzem építése 2007-ben kezdődik el, emellett a program része lesz egy bioerőmű is, amely részben a logisztikai központot látja el energiával. A komplexum alapanyagának biztosítása érdekében 2007-től a térségben mintegy 50 ezer hektáron termeltetnek majd kukoricát.

Modern lakóparkok városban, vízparton és zöld környezetben
Iroda

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

OtthonTérkép mobilapp – értesülj elsőként az árváltozásokról, mielőtt mások lecsapnának

Szociális bérlakások megújuló energiával? – A csoda Újpesten születik!

Milliók tűnhetnek el a hiteledből 2026-ban – kevesen tudják, de ez a támogatás most is él

Letöröltek a tulajdoni lapról, mintha sosem léteztem volna: így tűnt el 33 millió forint egy budapesti lakásvásárlásban
Dizájn

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni

Miből van a porcica? Az ilyen padlón képződik a legtöbb belőle
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




