5 000 négyzetmétert bérel a Wincanton
A Wincanton, Európa egyik vezető ellátási lánc szolgáltatója a ProLogis Park Błonie ötös számú épületében veszi bérbe az 5 000 négyzetméteres területet. A Wincanton összesen több mint 261 700 négyzetméter területet bérel huszonhat európai ProLogis parkban.

„A Wincanton szinte annak megnyitásától jelen van a Błonie-i parkban” – mondta Wojciech Kosiór, a ProLogis lengyelországi bérbeadási menedzsere. „Nyolc éve dolgozunk együtt ezen a helyszínen, és ezalatt beigazolódott, hogy a legjobban közösen érthetjük meg és szolgálhatjuk ki ügyfeleink igényeit és elvárásait. Örömmel folytatjuk ezt a hatékony, konfliktusmentes és sikerorientált együttműködést a Wincanton-nal.”
A tranzakció brókere a Glob Nieruchomosci ingatlanügynökség volt.
A ProLogis Park Błonie stratégiai helyszínen, Varsótól huszonöt kilométerre nyugatra található, az E30-as út mellett. A park kiváló közúti kapcsolatokkal rendelkezik, és azonnali kiszállítást tesz lehetővé a lengyelországi és a nemzetközi piacokra egyaránt. A park nyolc épületében összesen körülbelül 152 000 modern raktárterület található.
A ProLogis további ügyfelei a parkban az Arvato Services (Bertelsmann Media), a DC, az Interchem, a Mercedes-Benz, a New Idea Mebel, az Optimum Distribution, a PPG Deco és a Tradis.
A ProLogis portfóliója a varsói régióban kilenc disztribúciós park összesen harminckilenc épületében 750 000 négyzetméter raktárterületet foglal magában. Több mint 2,1 millió négyzetméteres, huszonöt disztribúciós park százöt épületéből álló portfóliójával a ProLogis vezető raktárterület szolgáltató Lengyelországban. A vállalat, az összes kínált terület alapján, 34%-os piaci részesedéssel rendelkezik a raktárterület fejlesztők piacán.*

Budapest egyik legzöldebb lakóparkja most mutatja a legszebb arcát – így hűti a várost a Metrodom Green
Iroda

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Nem érkeznek a vevők? Lehet, hogy már az első fotó miatt továbblépnek az érdeklődők

A Corvinusra vagy az ELTE-re vettek fel? Nagyszerű kiadó lakásokat hozunk a környékről!

Lakások ezrei bújhatnak meg a pincékben? Megszólalt a minisztérium, eldőlt, jöhetnek-e az olcsó alagsori otthonok

Az átlagnál drágább ingatlanokból többet adnak el, a prémium forgalma viszont nem nőtt
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





