2 milliárd forintos beruházás Jászfényszarun
Fémmegmunkálással foglalkozó üzem épül a Jászfényszaru Ipari Parkban, a Sangjin Micron Hungary Kft. által végzett beruházás várhatóan még ez év őszén elkészül. A 2 milliárd forint értékű beruházás 70-80 munkahelyet teremt a településen. A vállalat elsősorban Jászfényszaruról és térségéből kívánja a munkaerőt biztosítani.
A vállalat közel 3,5 hektáros területet vásárolt meg, ahol az épülő gyár alapkövét május utolsó napján rakták le. Az építkezés 2 ütemben fog megvalósulni, jelenleg az első ütemben egy közel 4900 m2 -es üzemcsarnok épül, melyben gyártósor, irodák és raktárhelyiségek kerülnek kialakításra. Amennyiben sikeres és eredményes lesz a vállalat Jászfényszarun, akkor néhány éven belül bővíteni kívánják az üzemcsarnokot. A termelés ez év őszén megkezdődik, fémvázszerkezeteket fognak készíteni a Samsung Electronics Magyar Zrt. számára – áll a cég közleményében.
Kim Kyoung Soo a vállalat igazgatója szerint kiemelten fontos esemény ez a Sangjin életében, mert ez lesz a cég első saját tulajdonú gyára Magyarországon. Ezzel a beruházással az Ipari Park területi kihasználtsága megközelítette a 100 %-ot, ezért a Jászfényszaru Ipari Centrum Kft. pályázatot nyújtott be egy kiemelt fejlesztési projekt megvalósítására, melynek részeként bővíteni kívánja az infrastruktúrával ellátott, értékesíthető területeit, és Vállalkozói Házat épít.

Tágas terek, nyugodt környezet – új Duna-parti otthonok minden élethelyzetre!
Iroda

Modern iroda és raktár bérlés Budapesten – Elérhető árak, kiváló elhelyezkedés

Raktár és iroda bérlés – Azonnal költözhető, nagy belmagasságú raktárak a belváros közelében!

Találd meg a tökéletes irodát néhány kattintással!

Közép- és kelet-európai irodapiacok: keresletváltozások, zöld prioritások és egyenlőtlen növekedés
Raktár

Kiváló üzleti lehetőség: bérelhető ipari terület kiemelkedő lokációval és GIP1 besorolással

Ipari és logisztikai fellendülés Közép- és Kelet-Európában – Magyarország is kulcsszereplő

Modern iroda és raktár bérlés Budapesten – Elérhető árak, kiváló elhelyezkedés

Raktár és iroda bérlés – Azonnal költözhető, nagy belmagasságú raktárak a belváros közelében!
Otthon

Miért nem tudod eladni az ingatlanod? – A leggyakoribb hibák, és hogyan kerüld el őket

Pécsre vettek fel? Mutatjuk a legjobb ár-érték arányú kiadó lakásokat!
Sokkoló számok: Ennyit keresnek valójában az Otthon Start hitelre ácsingózók – tényleg vissza tudják majd fizetni az 50 milliót?!

Felújított családi ház a Tisza-tó és Szolnok közt félúton
Dizájn

Így mindig tiszta marad a lakás: 5 apró trükk, ami nagyon könnyen szokássá válhat

Ezért dugd be a lefolyót utazás előtt: borzasztó látványra érhetsz haza

Hófehér és vízkőmentes lesz a kád, ha ezzel a zöldséggel dörzsölöd

12 eldugott hely fürdőszobában, ami baktériumtelep lesz: soha ne felejtsd el takarítani
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Jön az újabb AI-robbanás: mindössze 7 hónapunk maradt a felkészülésre?

Klímaszerelőként dolgoznál vasúti járműveken? Itt a lehetőség!

Így szerezhetsz jól fizető állást 2025-ben – ezekre figyelj a jelentkezésnél!

Felszolgálót keres a veszprémi Oliva Étterem – csatlakozz egy nívós gasztrohely csapatához!
Retail

Csődöt jelentett Németországban a Pepco
Több száz ember állása kerülhet veszélybe.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
