Mi az, ami igazán büdös a Margit híd körül? (Vélemény)

Tombol a botrány a Margit híd körül. Az egyetlen érvényes árat adó beruházó 30 milliárd forint környékén végezné el a műszakilag elkerülhetetlen felújítást. 17 milliárd forint hiányzik a kasszából, s ennek pótlása körül is tombol a vita.

A főváros természetesen már megmagyarázta, hogy miért kerül egy rakat pénzzel többe a felújítás (20-24% kötbér beárazása, a szűk határidők, meg hát a forintárfolyam), magyarázkodásban mindig is jók voltunk.

Két dolgon azonban senki sem akad ki. Miért van csak egy érvényes pályázó és miért ilyen szorosak a határidők?

Kezdjük a határidőkkel! Július 24-én hirdetnének eredményt, augusztus közepén kötnének szerződést és augusztus végén már megindulhatna a munka. A határidőkben nem az az amatőrség, hogy nem nyár elején, hanem nyár végén indul a felújítás, hanem a sietség. Mindenki tegye fel magának a kérdést, hogy teljesen normális-e, hogy miközben 2003 óta tudjuk, a Margit hidat fel kell újítani, most 1 hónap a határidő az eredményhirdetés és a munkakezdés között. Ez egy 30 milliárdos beruházás, ami – gondoljuk – jelentős mértékben leköti a nyertes kapacitásait, s nem mindegy, hogy ténylegesen megvalósul-e, s nem mindegy, hogy mikor. Ha már mindenki nagyon gondolkozik, azon is lehet morfondírozni, hogy mikor adunk kedvező árat, ha maga a munka beilleszthető normál módon a cég életébe (tervezhető, az egyéb kisebb munkák előre, illetve hátrébb helyezhetőek, ezért nem jár többletkapacitás igénybevételével), vagy ha beesik, bizonytalan, s azonnal nagy kapacitásokat, átszervezést igényel. Aki dolgozott már projektben, az tudja, hogy bizonyos méret felett a projekt előkészítés annyi időt elvesz, mint maga a megvalósítás. Talán az előkészítés hiányában fordulhatott elő, hogy pl. a budai rakpartot is úgy zárták le, hogy azon nem folyt hetekig valódi munka. Az egész mondjuk nem nagy probléma, ha egyetlen érvényes pályázó van.

Bár azt is megmagyarázták, hogy miért volt eredetileg is csak két pályázó, de senki nem horkan fel arra, hogy a bazi nagy gazdasági világválság idején miért csak egy érvényes pályázó van? Ez teljesen normális? Egy olyan munkára, ami igényel tapasztalatot, de azért nem egy nagy dolog. Miközben mindenki sír, hogy összeomlik az építőipar.

Egyszer egy cégtulajdonos mondta nekem, hogy megrendelői a “milyen minőségben, milyen határidőre, milyen áron” szentháromságból csak kettőt dönthetnek el, a harmadikat mindig ő választja. Csodálkozunk-e, hogy egy ilyen feltételek melletti pályázatnál (kezdd azonnal, fejezd be jó gyorsan) magas árakat kapunk? Persze, hogy nem.

Nem akarok találgatni, hogy miért ilyen sürgős ezt a botrányprojektet most elindítani, miért nem tolják el egy évvel (legalább júniusban tudnának indulni), azonban négy okot megpróbálok összeszedni.

1) Annyira rossz műszaki állapotban van a híd, hogy így is, úgy is korlátozni kellene a forgalmat. (Mint ismeretes, 2003-ban mondtak 5-6 év maximális időt, hogy mennyit bír ki a híd)

2) 2010-11-ben még katasztrofálisabb helyzetben lesz a fővárosi költségvetés, és elesünk az EU támogatástól. (A metróberuházás cash flowja 2011/12-ben brutális megterheli a költségvetést.)

3) Politikai okokból fontos, hogy következő szeptemberben már lehessen közlekedni a hídon, s ne akkor legyenek a dugók. (Nem akarunk belerúgni a haldoklóba, de az SZDSZ-nek már úgy is mindegy. Másik megközelítés, ha a pályázók 20-24%-os kötbér felárat terveztek bele az ajánlatba, akkor nem vennénk mérget arra, hogy jövő szeptemberben lesz közlekedés a hídon.)

4) Egyéb okokból fontos, hogy a felújítás pénzügyi zárása 2010 szeptemberéig megtörténjen. (Itt az olvasók fantáziájára bízom, hogy milyen egyéb pénzügyi előnyök származhatnak abból, ha záros határidőn belül sikerül elintézni az egészet.)

Igazából az egész teljesen mindegy. Jelen pillanatban ez Magyarország és ez Budapest. És csodálkozunk, hogy nem megyünk semmire…