Simicska a Közgép tényleges tulajdonosa
Egy közbeszerzési dokumentum szerint Simicska Lajos a Közgép Zrt. tulajdonosa – írja a Népszabadság. A kormányzati kötődéseiről és a sorban elnyert állami megbízásokról ismertté vált Közgép Zrt. évek óta rejtegeti tulajdonosi hátterét.
A Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. “tényleges tulajdonosának minősülő természetes személy dr. Simicska Lajos” – olvasható a Népszabadság birtokába került, Nyilatkozat címet viselő közbeszerzési ajánlati dokumentumban, amelyet Németh Miklós vezérigazgató írt alá. Évek óta sehol nem bukkant fel olyan irat, ami bizonyította volna, hogy a rövid idő alatt magát a legnagyobb magyarországi vállalkozások közé felküzdő vállalatnak köze lenne a Fidesz egykori pártpénztárosához. A Népszabadság írása szerint Németh Miklós vezérigazgató törvényi kötelezettségének tett eleget, amikor megnevezte cége tényleges tulajdonosát. Az új közbeszerzési törvény szerint ugyanis, ha részt akar venni vállalatával egy közbeszerzési eljáráson, nyilatkoznia kell a Közgép tulajdonosainak kilétéről is.
A lap azt írja, hogy a Közbeszerzési Értesítőben megjelent kiírások alapján a Közgép több mint egytucatnyi pályázatkiírónak elküldhette ezt a nyilatkozatát. Ilyen például a HM Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatala, amely éppen kármentesítésre keres vállalkozókat, vagy a mélyépítőt kereső XVII. kerületi önkormányzat, az M5-ös autópályán építkező Állami Autópálya-kezelő, a rendezvénytér kialakítására készülő győri polgármesteri hivatal, vagy akár a Baross tér felszíni rendezéséhez kivitelezőt kereső BKV. A cég az ország egyik legnagyobb építőipari vállalata, és évek óta olyan eljárási mód szerint tartotta közgyűléseit is, hogy amiatt nem voltak megismerhetők tulajdonosai. A Közgép elnöki pozícióját tavaly június óta a szoros kormányzati kapcsolatairól ismert Nyerges Zsolt tölti be, akinek volt egy Simicskával közös cége Svájcban, illetve jelenleg is közös érdekeltségükbe tartozik a magyar közterületi reklámpiac egyik legnagyobb szereplője, a Publimont plakátcég.

Négy lakópark, négy életstílus – így találd meg a tökéletes otthont Budapesten
Iroda

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Rugalmasság, felújítási hullám és minőségi elvárások formálják az irodapiacot

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára
Raktár

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban
Otthon

Közvetlenül a Balaton hullámai mellett – mediterrán luxusvilla új tulajdonosát keresi

Csapj le elsőként a kedvezményes ingatlanokra – így találhatod meg a legjobb árú lakásokat

Na, erre tényleg senki nem számított: itt vannak az új otthontámogatás végleges szabályai!

Napelemet tennél a házra? Kitört a magyar napenergia-láz – és most jöhet a pályázatcunami?!
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

A „milliárdosok bunkerében” tervezhet titkos megállapodást Európa háta mögött Washington és Moszkva
Ukrajnai béketerv helyett valami egészen mással állhatott elő a Fehér Ház és a Kreml.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





