Kész az Eiffel Palace

Eredetileg is egy év alatt készült el, most is pont egy évig tartott a kivitelezés. Az Eiffel Palace-t teljesen elbontották és kőről-kőre, darabról darabra építették újjá a 21. századi elvárásoknak megfelelően: új technológiákkal, öt szintes mély garázzsal és egy panoráma szinttel megfejelve. Különleges atmoszféra és új vonal a belvárosi iroda-kultúrában a DVM Group kivitelezésében.

 A telket, amin az épület áll, a Légrády fivérek, Légrády Károly és Légrády Tivadar vásárolta meg, amelyre Korb Flóris és Giergl Kálmán tervei szerint épült fel a Pesti Hírlap székháza, nyomdával, szerkesztőséggel és kiadóval együtt 1894-ben. A II. világháború során súlyos sérüléseket szenvedett épület homlokzata 2014-ben az eredeti tervek szerinti formáját nyerte vissza. Belső kialakítását a 21. század legmagasabb fenntarthatósági követelményeinek megfelelően Gelesz András építész vezető tervező elképzelései szerint valósították meg. A közép-kelet európai régióban egyedülállónak tekinthető, hogy a ház mind a BREEAM (Very Good), mind pedig a LEED (Gold) környezetvédelmi minősítések kritériumainak kiváló eredményekkel felelt meg.

Az Eiffel Palace tehát a most divatos zöld irodaházak sorát gazdagítja, de ennél sokkal többet is tud. A belső térben megőrzött (pontosabban újraépített) kovácsoltvas épületelemek, lépcsők, mellvédek, korlátok, oszlopok és oszlopfők különleges atmoszférát teremtenek az egyébként mindenféle szempontból modern környezetben. Régi és új szerencsés találkozását az tette lehetővé, hogy a jó közlekedési kapcsolatokkal bíró helyszínen lévő épület alá parkolószinteket tudtak építeni, illetve egy emeletet rá tudtak húzni az eredeti épületre.

Kovács Attila, a Horizon Development ügyvezető partnere (maga is eredetlieg építész!) az épületbejárás során elmondta, hogy az Eiffel Palace-hoz hasonlóan nagyon sok rossz állapotban lévő, eredetileg magas építészeti minőséget jelentő épület vár megújulásra Budapesten, s az ilyen jellegű projektekkel – műemlékek vagy műemlék jellegű belvárosi épületek megújításával – a jövőben is szívesen foglalkoznak. 

 Ma, amikor viszonylag kevés dolog történik az építészetben magánerőből és magántőkéből, ez a projekt nagy figyelmet érdemel. Nem csak azért, mert műemlékes, “városvédős” szempontból vitatható, hogy lehet-e, szabad-e egy műemléket csontig lebontani majd kövenként újraépíteni. S nem csak azért kell róla beszélni, mert ilyenkor izgalomba hoz(hat) bennünket az újraépítésselkapcsolatban felmerülő “eredeti” és “másolat” mibenlétének feszegetése, hanem azért is, mert ez az épület valahogy átnyúl a 20. századon, és a 19. század végi kovácsoltvas ornamentikát egyenesen a 21. század új, ipari ornamentikájával kapcsolja össze. Ez utóbbira, a sorozatban gyártott ipari építőelemek, burkolatok ún. “custom made”, egyedi felületképzési eljárásaira a számítógépek segítségével a 21. században nyílt lehetőség, így ma már az egyedi kézműves technikákat egészen finom építészeti eszközökkel lehet összekapcsolni az egyedi ipari technológiákkal.