Végtörlesztés után visszaállt a lakáspiac

Visszaállt a lakáspiac a korábbi trendre a Duna House ingatlanügynökség adatai szerint.

Az első negyedévben 18 300 lakás cserélt gazdát. Ez ugyan jóval kevesebb az egy évvel ezelőtti 30 ezres adás-vételnél, de gyakorlatilag megegyezik 2011 első negyedévi adattal – közölte a Duna House ingatlan franchise hálózat kedden. A közlemény szerint a tavalyi kiugró adat a végtörlesztéssel magyarázható.

 

Az ingatlanpiacra jellemző, hogy az év elején lassan indul be, januárban 5 ezer körüli az adásvételek száma, majd márciusban eléri a 6 ezres darabszámot – hangsúlyozzák a hálózat szakértői, akik szerint a második negyedévre már a havi 7 ezer körüli szerződésszám a jellemző. Tavaly 94 ezer lakás cserélt gazdát, 2011-ben 87 ezer volt ez az adat, és hasonlót várnak a Duna House-nál erre az évre is. 

 

A válság kezdetekor, 2008-ben még 154 ezer adásvételt kötöttek lakásokra, igaz akkor még tízezres nagyságrendű volt az új lakások eladása is, amely mára alig számszerűsíthető, így a piacot gyakorlatilag a használt lakások forgalma adja.