Parkolási fordulat: egyesül a BKK és a Parking Kft.
A BKK-ba olvasztja a főváros a Parking kft-t, így egy kézbe kerül a megrendelői, az ellenőrző és a végrehajtó szerepkör is – adta hírül az MTV Hiradója
Beolvaszthatja Budapest a saját tulajdonában lévő Parking Kft.-t a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt.-be, a képviselők az erről szóló előterjesztést 20 igennel, 3 nem 7 tartózkodás mellett fogadták el a közgyűlés szerdai ülésén.
Az egyesülésre azért van szükség, mert jogszabályi változások miatt az irányítási-stratégiai feladatok átvételére a Parking Kft. üzletrészének apportjával már nincs lehetőség. Mivel mindkét társaság a főváros 100 százalékos tulajdonában van, ehhez közgyűlési döntés szükséges.
Bánsághi Tamás MSZP-s képviselő a vitában azt mondta, támogatták a Budapesti Közlekedési Központ létrehozását és a koncepciót is, de ezt az előterjesztést nem támogatják, mert ellentétes a koncepcióval, a megrendelői és ellenőrző szerep mellé a végrehajtó funkció is társul.
Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója úgy válaszolt, hogy az októberben elfogadott koncepció tartalmazza a Parking Kft. BKK-ba olvasztását, e szerint járnak most el. Dolgoznak egy olyan törvényjavaslaton, amely a funkciókat kettéválasztaná.
György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes előterjesztésében azt írta, hogy a javasolt forma a beolvadás, így a Parking Kft. önálló jogi személyként megszűnik, általános jogutódja a BKK lesz. Ezt követően a BKK láthatja mindazokat a feladatokat, amelyeket eddig a Parking látott el. Ilyen a parkolásszervezés, stratégiai tervezés, fejlesztés, behajtás-ellenőrzés és parkolásüzemeltetés.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Otthon Starttal megvehető lakások: belvárosi befektetés, családi méret és full felújított otthon egy helyen

Fordulat a magyar ingatlanpiacon: megmozdult a befektetői pénz, ilyen változásokra vártak évek óta

Újabb csapás jöhet az Airbnb-re Budapesten: a belvárosban már a teljes szigorítás előszobájában járnak

Friss árcsökkenések a lakáspiacon: ezeknél az ingatlanoknál napok alatt milliók olvadtak el
Dizájn

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán
Retail

Új pláza épül Budapest mellett, már idén megnyílhat
Az M3-as autópálya mellett valósul meg a beruházás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





