Már 30 millió forint alatt is lenne vagyonadó
Háromkulcsos lesz a tervezett vagyonadó: ha eléri a harmincmillió forintot az ingatlan értéke, akkor ezen összeg alatti része is sávosan adózna – közölték szocialista források.
A hétfő esti frakcióülésen úgy döntött az MSZP, hogy a gazdasági bizottságot kéri meg egy módosító csomag benyújtására. A módosítás szerint 30 millió forintig marad az adómentesség, de ha ezt az összeget eléri az ingatlan értéke, akkor sávosan adózik.
A 30 millió forintot meg nem haladó rész után 0,25 százalék, a 30 és 50 millió forint közötti részre 0,35 százalék, míg 50 millió forint felett 0,5 százalék az adókulcs.
A szocialisták döntöttek arról is, hogy egy tulajdonosnak minden ingatlana után adót kell majd fizetnie. Az az ingatlan, amelyben lakik az adózó és nem éri el a 30 millió forintot, továbbra is adómentes lenne, a második ingatlana 15 millió forintig lenne adómentes, harmadik, illetve sokadik ingatlana pedig már az első forinttól adózna.
Információik szerint a magánszemélynek a vagyonadót a személyi jövedelemadó bevallásban, nem magánszemélynek a társasági adóról szóló bevallásban, az evásnak pedig az eva bevallásban kell bevallania az adóév május 20-ig.
Az MTI úgy tudja, hogy továbbra is az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal szedné be a vagyonadót, és nem lehetne levonni az szjából; ezt a két javaslatot az SZDSZ szorgalmazta. A vagyonadóból továbbra is 40-50 milliárd forint bevételt várnak. A módosító javaslatok között szerepel az is, hogy már nem forgalmi érték alapján állapítanák meg az értékhatárokat, hanem települési átlagérték szerint.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?

Rugalmas irodák – hogyan váltak alapmegoldássá a modern vállalkozások számára?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Tengerpart, alpesi kisváros vagy akár Hollywood – külföldi ingatlanok egy helyen, eurós áron az Ingatlantájolón

Tegnap indult, azonnal túlterhelődött a pályázati oldal, akkora roham van az állami energiatárolós támogatásra

Sokkjelentés érkezett: ezek az ingatlanok hamarosan eladhatatlanná válhatnak – a klímaváltozás már a lakásod árát fenyegeti

Másodpercek döntenek az ingatlanpiacon: ezért ad valódi előnyt az OtthonTérkép mobilapp
Dizájn

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény

Ezektől a hibáktól lesz hideg és élettelen az otthon – Mégis sokan elrontják
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





