Duna House: csökkent a lakásforgalom tavaly
A lakóingatlanok piacán tavaly 83 600 adásvétel történt a Duna House (DH) becslése szerint, szemben a 2012. évi 94 300 tranzakcióval, az idei évre 84-85 ezer adásvételt vár az ingatlan franchise hálózat.
Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közlemény szerint a 2012-es forgalmi adat azért volt kiemelkedő, mivel az uniós forrásból származó kombinált mikrohitel program keretében a kkv-k irodaként, telephelyként vásároltak lakásokat.

A “normál” piacon évi 150 ezer lakás adásvétel történt, miután 2009 óta ez a százezret sem éri el, így évi 200-250 ezer tranzakcióra lenne szükség az elhalasztott vásárlások pótlására.
A DH becslése szerint a tavalyi 124 milliárd forint új lakáshitel az idén 150 milliárdra emelkedik. Amennyiben elérné a 200 milliárdot, akkor már 5-8 ezer többlet tranzakció jelentkezne. Az ilyen mértékű hitelnövekedés azonban a cég szerint kétséges, mivel a vásárlások 80 százaléka jelenleg készpénzes.
A betéti kamatok csökkenése a befektetési alapok felé tereli a megtakarításokat, de a DH arra számít, hogy “menekülőútként” megjelenik az ingatlan is. Megjegyzik, hogy jelenleg a lakás bérbeadás hozama már 20-30 százalékkal magasabb a betéti kamatnál, amely nem éri el a 3 százalékot sem.
Forrás: MTI

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Friss árcsökkenések a lakáspiacon: ezeknél az ingatlanoknál napok alatt milliók olvadtak el

A családi házaknál is leginkább az olcsó ajánlatokat keresték a vevők

Stabilizálódott a kereslet a lakáspiacon: 7600 felett a januári adásvételek száma

Otthon Starttal is megvásárolható családi házak – felújított, újszerű és panorámás otthonok egy helyen
Dizájn

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet

Az olcsóbb házak vitték a prímet: nagyot lehetett alkudni a családi házak piacán

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





