PSZÁF: átháríthatják az illetéket

A megemelt pénzügyi tranzakciós illeték áthárításának lehetőségére figyelmeztet közleményében a felügyelet. A KSH adatai szerint a bankok eddig éltek a lehetőséggel.

Augusztus 1-jétől megváltozott a pénzügyi szervezetekre kivetett tranzakciós illeték mértéke, amelynek áthárítása révén a szerződésekben kikötött díjak, költségek mértéke emelkedhet – hívja fel a bankolók figyelmét honlapján a PSZÁF. A pénzügyi szervezeteknek lehetőségük van a megemelt illeték fogyasztókra terhelésére, ha a szerződésese feltételek között szerepel a jogszabályváltozás, a pénzügyi szervezetet terhelő közteher áthárítása, továbbterhelése miatti egyoldalú szerződésmódosítás lehetősége – derül ki a közleményből.

 

A PSZÁF a tájékoztató szerint kiemelt figyelemmel kíséri a piaci szereplők díjemelési gyakorlatát, és a szervezet több jogszabálysértő intézménnyel szemben alkalmazott jogszerűtlen díjmódosítás miatt fogyasztóvédelmi szankciót, és egyben kötelezte az érintett intézményeket, hogy a jogtalanul beszedett díjakat fizessék vissza az ügyfeleknek.

 

A PSZÁF arra is felhívja a figyelmet, hogy az ügyfél számára egyoldalú, kedvezőtlen szerződésmódosítás előtt 2 hónappal értesíteniük kell őt a díjmódosulásról, illetve 15 nappal a hatályba lépés előtt hirdetményben kell közzétenniük a módosított díjakat.

 

A KSH friss inflációs adatsora arról tanúskodik, hogy a bankok éltek is az emelés lehetőségével: a máshova nem sorolt pénzügyi szolgáltatások az elmúlt hónapban 29,3 százalékkal drágultak éves összevetésben, ami mintegy 15-szöröse az inflációs rátának – írja elemzésében a Napi Gazdaság.