Az osztrák lakhatási költségek sokkal rosszabbak, mint a magyar

A Buildecon idén augusztusban előadást tartott a magyarországi lakáshelyzetről. Az előadás négy téma köré csoportosult:

•    Helyzetkép a megfizethető új lakások építéséről Magyarországon;

•    Helyzetkép az épületek energetikai felújításáról, az alkalmazott lakáspolitikai eszközökről;

•    Magyar stratégia az épületállomány uniós klímacéljainak teljesítésére;

•    Várakozások az Európai Unióval és Ausztriával szemben.

A nemzetközi munkacsoport az osztrák pénzügyminiszter, Maria Fekter részvételével, foglalkozott az EU változás alatt álló lakáspolitikájával, amely ma már közösen elérendő célként kezeli a lakáspolitika környezeti, a szociális és a gazdasági fenntarthatósági szempontjait. A fórum az osztrák szociális lakásépítést e hármas szempontból európai „best practice” – ként mutatta be. „A Sustainable Housing Policy – a European Issue” (Fenntartható lakáspolitika mint Európára kiterjeszthető kérdés) munkacsoportban elhangzott előadások és az azt követő pódiumbeszélgetés tanulságai és ajánlásai megfontolás tárgyát képezhetik egy hosszú távú és fenntartható magyar lakáspolitikai stratégia kialakításában. Az alábbiakban összefoglaljuk a munkabizottság legfontosabb megállapításait, tanulságait, melyek egyben az EU lobby tárgyát képezik. Az alábbi összeállításban felhasználtuk Wolfgang Amann (IIBW, Ausztria) előzetes összegzését is.

Fenntartható lakáspolitika – európai – magyar – célkitűzés!

Az Európai Unió az egyes tagállamok szintjén a fenntartható lakáspolitika fejlesztésének ösztönzője lett. Ezt példázza a közelmúltban a szociális lakásépítés helyének meghatározása az uniós versenyjogban, valamint az építési termékek minőségéhez kapcsolódó irányelveinek módosítása. A láthatáron egy új európai lakáspolitika is kirajzolódik. Ez a változás egyértelműen megmutatkozik a fenntarthatóság három – gazdasági, környezetvédelmi és szociális – pillére mentén.

Környezetvédelmi fenntarthatóság

Az Európai Unió klíma- és energiaügyi csomagjának, a megújuló energiákra vonatkozó irányelv és az uniós épületirányelv 20–20–20-as céljai paradigmaváltásra ösztönzik az épületgépészetet. A „paradigmaváltás” fogalma helyénvaló, mert az új építésű épületek és ezen belül is főként a lakóépületek néhány év múlva már csak nem is hasonlítanak a XX. század jellemző építményeihez. A „nulla szén-dioxid-kibocsátás” sokkal hamarabb valósággá válik a lakásépítésben, mint például a közlekedésben. A passzívház minőségű lakóépületek aránya az épületállományban jelenleg Ausztriában a legmagasabb a világ országai közül. Az Alpbach konferencia bemutatta az Innsbruckban épülő 400 lakásos Lodenareal passzívház-lakótelepet, amely egyben a 2012-es Tiroli Téli Olimpia falujaként is szolgálni fog.

Szociális fenntarthatóság

A lakáspolitikai rendszereket „integrált” vagy „univerzális”, illetve „duális” vagy „reziduális” modellekbe csoportosítják. Az univerzális rendszereket a nagy szociális lakásépítési szektorok jellemzik, amelyek hozzáférhetők a lakosság széles rétegei számára, az árak pedig csak valamivel maradnak el a piaci árszínvonaltól. Ebből következően a szociális lakásépítési szektorok versenyeznek a kereskedelmi lakásépítéssel és befolyásolják annak árait.

A modell legfontosabb előnyeit

•    a széles középrétegnek nyújtott hasznosságában,

•    a nagyfokú lakóintegrációban és ebből eredően

•    a gettósodás megelőzésében,

•    valamint a tetemes gazdaság-, társadalom-, környezetvédelmi és regionális politikai teljesítményében látják.

Univerzális lakáspolitikai rendszerek működnek főleg Skandináviában, Hollandiában és Ausztriában. A reziduális lakáspolitikai rendszerek ezzel szemben a lakosság alacsony jövedelmű rétegeire irányulnak. Az ide sorolt lakáspolitikai piacok viszonylag kicsik, és a restriktív hozzájutási szempontok miatt nem versenyeznek a piacgazdasági lakásépítéssel. Az alacsony jövedelműekhez igazodás miatt fennáll a gettósodás veszélye. A reziduális lakáspolitikai rendszerek főként az angol ajkú országokban terjedtek el, de számos volt szocialista országra is jellemzőek, például hazánkra is.

A lakhatás szociális fenntarthatóságának megítéléséhez tanulságos adathalmazzal szolgál az unió-szerte 2004 óta végzett EU-SILC felmérés (az Európai Unió felmérése a jövedelmekről és lakókörülményekről). Ennek alapján Ausztria mind a lakhatási költségek a háztartások rendelkezésre álló jövedelméhez viszonyított, átlagosan 17,4 százalékos arányával messze elmarad a 22,9 százalékos uniós átlagtól és többek között a németországi, svájci vagy magyarországi értéktől. A lakhatási költségek okozta túlterhelés előfordulási gyakorisága tekintetében (ezt a határvonalat a háztartás jövedelmének 40 százalékánál vonták meg) az 5,1 százalékos ausztriai érték még jobban elmarad a 12,2 százalékos uniós átlagtól.

Gazdasági fenntarthatóság

A reziduális lakáspolitikai modelleket a feltételezetten alacsonyabb államháztartási ráfordítás miatt előnyben részesítik. Széles körben elterjedt az a vélekedés is, hogy a reziduális modelleket jobban össze lehet egyeztetni a liberális piacgazdasági rendszerekkel. Mindkét vélemény cáfolható. Az univerzális lakáspolitikai modelleket alkalmazó országokban egyáltalán nem magasabbak az állami lakhatási kiadások: Ausztriában például a GDP 0,9 százalékát teszik ki, míg a kifejezetten reziduális modellt alkalmazó Nagy-Britanniában messze meghaladja a 2 százalékot, pedig Ausztria – a népességszámra vetítve – a brit lakásépítési teljesítmény több mint kétszeresét éri el.

Ausztriában az évente mintegy 40–45 ezer új, használatba vett lakásból 15–18 ezer szociális lakás épül. Az általános lakáspolitikai környezetben a szociális lakásépítési szektorokat általában PPP-modellben szervezik. Az osztrák közhasznú lakásépítési szektort és a lakásépítési támogatások rendszerét európai „best practice” követendő példának tekintik, amit az építmények rendkívül magas színvonala, a visszafogott árak, a vállalatok stabil működése és a szektor figyelemre méltó belső, megújulási képessége jellemzi. Az erős lakásépítési szektor csillapítja az építőipari teljesítmény ingadozását, ami egyaránt előnyös mind az építő-, mind az építőanyag-iparnak. (A teljesség kedvéért hozzátesszük, hogy az osztrák magán- és szociális bérlakás állomány műszaki színvonala igen közel van egymáshoz. A teljes lakásállomány, 3,9 millió lakás mintegy 41 százalékát a többlakásos lakóépületekben lévő bérlakások teszik ki, ennek a fele van magántulajdonban. A lakbér minkét tulajdonformában szabályozott, egymáshoz közel áll. A szociálisan rászorulókat külön hozzájárulással támogatják.)

Összegzéskép megállapítható, hogy az univerzális rendszerek több szektort felölelő megközelítést igényelnek, amely a társadalompolitika mellett kiterjed a környezetvédelemre és a gazdaságpolitikára, valamint a város- és térségfejlesztés szempontjaira. Ez az egyik oka annak, hogy az ilyen rendszerek nagyobb hatékonysággal működnek, mint a reziduális lakáspolitikai rendszerek, amelyeket nagyobbrészt a szociális politikába ágyazzák. A megvalósíthatóság nehézségeit a lakáspolitikának a politikán belüli tisztázatlan helyzete okozhatja. Az Ausztriában vagy a skandináv államokban alkalmazott univerzális lakáspolitikai rendszerek kedvezőbb teljesítménye alapján érdemes erőfeszítéseket tenni a közép-kelet- és délkelet-európai tagállamokban az univerzális lakáspolitika bevezetésre. Az Alpbach Európa Fórum ezt a gondolatot ajánlotta az Európai Unió figyelmébe.