Gyorsan lecsengett az Otthon Start-os roham Érden is: elfogytak a leginkább keresett ingatlanok

Az Otthon Start program bejelentése már a nyár folyamán felpezsdítette az érdi ingatlanpiacot. A megnövekedett kereslet nemcsak a 70 millió forint alatti ingatlanokat szívta fel, hanem a már évek óta piacon lévő házakat is.

Az Otthon Start bejelentését követően egyből élénkebbé vált a nyáron az ingatlanpiac Érden és környékén is, vagyis azt lehetett tapasztalni, hogy nem várták meg az érdeklődők a szeptemberi indulást, hanem azonnal elkezdtek a piacon keresgélni, és születtek is már augusztusban előszerződések – jelezte Hártó Regina, a Balla Ingatlan érdi irodájának vezetője.

A megnövekedett kereslet ugyanakkor gyorsan felszippantotta az olcsóbb, 70 millió forint alatti lakásokat ezen az agglomerációs településen, sőt, a régóta hirdetett ingatlanokat is sikerült értékesíteni a mostani roham során.

Mindez a kínálat jelentős beszűkülésével járt, ami miatt kérdéses a folytatás is. Ugyanis, ha lenne a keresett ingatlanok kategóriájában továbbra is választék, akkor kitartana az élénk vevői érdeklődés, így viszont érezhetően csendesebbé vált a piac – tette hozzá a szakértő.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy Érd esetében nehéz megmondani, hogy mennyivel emelkedtek ebben az időszakban az árak, ugyanis a rendkívül sokféle paraméterrel rendelkező családi ház esetében nem könnyű az összehasonlítás.

Ugyanakkor az is elmondható, hogy a drágább családi házak esetében a piac kevésbé bírja el az áremelést, mint a kisebb, keresettebb, gyorsabban forgó lakásoknál. Ez pedig azt jelenti, hogy ezeknél kisebb mértékű áremelkedéssel találkozhatnak a vevők.

Az egyértelműen látható a realizált tranzakciókból, hogy az érdi családi házaknál még bőven 1 millió forint alatt járnak a négyzetméterárak, sőt a nagyobb ingatlanok esetében még a félmillió forintot sem éri el a jelenlegi eladási négyzetméterár. Itt persze jelentős befolyásoló tényezőt jelentenek az egyedi adottságok, ezért is nehéz az árak összevetése és a tendencia felvázolása.

Az viszont igaz, hogy az alku mértéke érezhetően csökkent, sőt volt olyan ingatlan, amely felfelé licittel kelt el végül. Az alku azonban jelentős mértékben árazás kérdése, akadnak a piacon olyan túlárazott ingatlanok, ahol a vevők érthető módon csak egy jelentősebb alkut követően mennek bele a vásárlásba – mutatott rá Hártó Regina.

Előfordulnak ugyanis az eladók részéről olyan elképzelések, hogy most az egész ingatlanpiacra, minden ingatlanra érvényes az, hogy nagyobb irántuk a kereslet, és ezért bátran lehet emelni az árakon. Ez azonban nem igaz. Ha egy olyan ingatlanra, amely korábban évekig nem kelt el, most az élénkebb keresletben bízva rátesznek még 10-20 millió forintot, az a szakértő szerint továbbra sem fog vevőre találni.

A vevők nagy része egyébként most a 3%-os hitelre vásárol, valamint jellemző az is, hogy az Otthon Start esetében megpróbál mindenki a lehető legkisebb önerővel vásárolni. Az így “megspórolt” pénzt pedig jellemzően felújításba, korszerűsítésbe forgatják bele, majd fizetik a piaci hitelekhez képest még mindig kedvező törlesztőrészleteket.

Emellett azzal is lehet találkozni, hogy a drágább ingatlanok esetében az Otthon Start mellett más állami támogatású hiteleket is felvesz sok vevő. Így találkozott a szakértő olyan esettel, amikor Otthon Start, CSOK Plusz és Babaváró segítségével vásárolt valaki családi házat Érden.

Eközben a befektetői vásárlások most nem kifejezetten jellemzők Érden, bár akadt olyan vevő, aki jelezte, hogy kiadásra vásárol az Otthon Start segítségével. Ugyanakkor a településen továbbra is érvényes a változtatási tilalom, ami jelenleg társasházakra, illetve több lakóegységből álló ingatlanokra érvényes. Így csak családi házak építhetők, emiatt pedig a készpénzes befektetői telekvásárlások száma nem túl jelentős. Az érintett újépítésű családi házaknál árban jelentős a szórás, de átlagosan 120-140 milliós ingatlanok találhatók meg jelenleg a kínálatban, ami azt jól jelzi, hogy ebben a szegmensben azért lényegesen magasabb árakkal érdemes kalkulálni, mint a használt házaknál.

Ami pedig a jövőt illeti, a továbbiakban elsősorban arra lehet számítani, hogy a keresett árkategóriákban az erősen beszűkült kínálat miatt nem igazán tud kibontakozni a kereslet. Így az elkövetkező hónapokban már nem számít különösebb élénkülésre Hártó Regina, várakozásai szerint inkább egy korábbinál nyugodtabb piac alakul ki.

Tovább a teljes cikkre