Több mint egymilliárd forintból újult meg a Csepel Plaza
Több mint egymilliárd forintos beruházással valósult meg a Csepel Plaza korszerűsítését célzó fejlesztési projekt, amelynek keretében a bevásárlóközpont épületét új esztétikai koncepció mentén alakították át. A közel egy évig tartó munkálatok leglátványosabb eleme az újratervezett külső épülethomlokzat, de nagy hangsúlyt fektettek a korszerű és stílusos belsőépítészeti megoldások kialakítására is.

„Az épület egy mai, friss design koncepciónak megfelelő átalakítása fontos lépés volt az új bérlők és új vásárlóközönség megszólításának irányába” – mondta el Simon Tamás, az üzletházat üzemeltető Indotek Group kereskedelmi portfóliójáért felelős értékesítési és üzemeltetési igazgatója.
A Csepel Plaza három évvel ezelőtt indított fejlesztési programjának megfelelően a bevásárlóközpont folyamatos innovációval kívánja tovább javítani a vonzáskörzetben élő 100.000 fős lakosság kereskedelmi ellátottságát, és tovább erősíteni a kereskedelmi ingatlanok piacán betöltött pozícióját. Ennek megfelelően a menedzsment olyan bérlői mix kialakítására törekszik, amely a lakosság számára a termékek és szolgáltatások lehető legszélesebb palettáját teszi elérhetővé egyetlen kereskedelmi csomópontban.
A fejlesztési koncepciónak megfelelően a Csepel Plazában az elmúlt három évben olyan nemzetközi márkák nyitottak üzletet mint az ALDI, CCC, H&M, KiK, Pepco, Rossmann, Tally Weijl de a nagy bérlők között található a Deichmann, J.Press, Libri, vagy a Sport Factory is.
Tovább a teljes cikkre
Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Itt öröm a tavasz: csodás házakat hozunk csodás kertekkel Húsvétra!

Elszabadulhat a lavina? 40 milliót fizet vissza a bank – ez mindent felforgathat a devizahiteles ügyekben

Brutális szigorítás a lakáshiteleknél: milliókat bukhat a középosztály – ugyanazzal a fizetéssel sokkal kevesebb jár

Nappal autóút, este sétálóutca: teljesen átalakul Budapest egyik legforgalmasabb rakpartja
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





