Rendkívül erős február az ingatlanpiacon – 30%-os ugrás
Az ingatlanpiacon az erős 2021-es januári évkezdés után újabb fokozatba kapcsoltak az eladók és a vevők: a friss adatok szerint februárban továbbra is kimagaslóan erős kereslet mellett, az elmúlt 10 év legtöbb adás-vételét bonyolították Magyarországon.
A Duna House által az ingatlanpiacon becsült 14 569 darab tranzakció 11%-kal erősebb forgalmat mutat 2020 februárjához képest és az idén januári, szintén kimagasló, havi adatokat is 30%-kal felülmúlja. Az adásvételek számában 14 ezer feletti darabszámmal utoljára 2018-ban és 2019-ben találkozhattunk 3 esetben, az elmúlt 10 évben az eddigi csúcstartó 2016 júniusa volt 14 550 tranzakcióval.

A tranzakciós paramétereket vizsgálva kiderül, hogy a fővárosban Budán a nagyobb és drágább ingatlanokat vásárolták a vevők, míg pesten a kisebb lakások voltak a kedvencek. Budán a 60 és 100 négyzetméter közötti ingatlanok adásvételének aránya 19 százalékponttal nőtt, így a budai tranzakciók 45%-át alkották. Az előző év azonos időszakához hasonlóan a vevők inkább a kisebb méretű ingatlanokat keresték pesten, az adásvételek 60%-a 60 négyzetméternél kisebb kategóriában történt. Budán a 70 millió forint feletti ingatlanok iránti érdeklődés megugrott, az előző év februárjához képest 18 százalékponttal nőtt az arányuk.
A fővárosi vevők között még mindig visszafogott a befektetők aránya (29%) viszont idén februárban jelentősen megugrott az első lakásvásárlók száma, ők a tranzakciók 37 százalékában vettek részt. Vidéken a költözés legfőbb oka a nagyobb ingatlan iránti igény (36%), ami mellett itt is az első lakásukat vásárlók voltak aktívak.


Új építésű otthonok országszerte: négy lakópark, négy különböző életstílus
Iroda

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Lefagyott Budapest irodapiaca: egyetlen új irodaház sem épült, és ez még évekig így maradhat

Vége a dugóknak? Már tudni, mikor nyitják meg újra a Flórián téri felüljárót

A tetőről gyűjtött esővíz lehet a városok új fegyvere a hőség ellen

Vitézy nagy terve: akár 50 ezer új lakás épülhet Budapesten – megnevezte a városrészeket is
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást
Retail

Cáfolja a NER-szálat a magyar óriás, 100 millió eurós bizniszt ütött nyélbe
Határozottan visszautasítják, hogy vállalatuk neve ilyen körökben felvetődött.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





