Meglepő: 10 %-kal emelkedtek az albérleti árak

Budapest egyes kerületeiben akár tíz százalékkal is emelkedtek az albérleti árak, mutatta ki az Otthon Centrum összegzése, amely a tavalyi második negyedév adatait vetette össze az utóbbi négy hónap bérleti díjaival.
A koronavírus magyarországi megjelenése óta hektikusan mozgott az albérletpiac. A kezdeti áresés utáni visszapattanás áremelkedést hozott az Otthon Centrum friss, pár napja közzétett tanulmánya szerint, amely a koronavírus kezdeti időszakában mért bérleti díjakat vetette össze az utóbbi négy hónap adataival.

Budapest belvárosában 10 százalékkal nőttek a bérleti díjak tavaly tavaszi, járványhelyzet által indukált mélypont óta és most átlagosan 158 ezer forintért bérlehető egy lakás a centrumba sorolt kerületekben. A bérleti díjak a VIII. és IX. kerület kivételével mindenhol 10 százalékkal emelkedtek. Amíg a VII., VIII. és IX. kerületben 125 ezer forintos havidíjat mért az Otthon Centrum, addig a többi kerületben elhelyezkedéstől függően átlagosan 150-200 ezer forint ellenében lehetett lakást bérelni.

A legdrágább az VI. kerület volt, amelyhez a XIV. kerületi érték is közelített.

A budai kerületekben az utóbbi hónapokban a bérletidíjak középértéke 170 ezer forint körül alakult. Ez az érték 7 százalékkal magasabb a belvárosi átlagnál, azonban a Duna ezen oldalán már eddig is nagyjából ez az ár volt az iránymutató, vagyis érdemben nem változott.

A legdrágább a II. kerület, ahol 195 ezer forintos átlagos havi bérleti díj volt jellemző, míg az I. és III. kerületben 155 ezer forintért lehetett lakást bérelni.

A panellakások bérleti díjában nem tapasztalható számottevő különbség a fővárosi városrészek között, a kerületek többségében 115 -120 ezer forintot kérnek egy hónapért. A pesti oldalon azonban ez 7 százalékos emelkedés 2020 II. negyedévéhez képest.

A legnagyobb vidéki városokban a tégla és panellakások bérleti díja között nincs különbség: ezeken a településeken 90 ezer forintos középértéken adták ki a lakásokat. Ugyanakkor a panellakások bérleti díja 20 százalékkal emelkedett, míg a tégláé ugyanennyivel csökkent a legfrissebb adatok szerint. Jelenleg Győr a legdrágább 100 ezer forintos bérleti díjjal, míg a többi városban 70-90 ezer forint között változtak a bérleti díjak.