Jelentős illeték kedvezmény jön – testvérek közt ingyenes lehet a vagyonmozgás
Egy friss törvényjavaslat szerint testvérek között megszűnhet az ajándékozási és az öröklési illeték.
Amennyiben az országgyűlés megszavazza a legújabb közteherviselési elképzeléseket, így az állam nem kér majd sem ajándékozási, sem öröklési illetéket a testvérek közötti vagyonmozgások után.
Május végén került érkezett be illetékszabályok megváltoztatását indítványozó kormánypárti javaslat.
A terv szerint a jövőben nem kellene illetéket fizetni a testvérek közötti ajándékozás és öröklés után.
A legfontosabb részletszabály kimondja, hogy az illetékpasszus értelmében azok számítanak testvérnek, akiknek legalább egy közös szülője van, magyarán a féltestvérek is testvérnek számítanak e tekintetben.
A mentesség az örökbe fogadott gyermekeknél is ezzel a megkötéssel érvényesülne. Az Országgyűlés támogatása esetén az új kedvezmény már nyáron életbe léphet.
Több tízezer embernek kedvezhet az új szabály, az érintetteknél pedig évente négymilliárd forint maradhat. Tovább csökkennek tehát a családok terhei – mondta a minap a Magyar Nemzetnek a pénzügyminiszter helyettese.
Tállai András államtitkár felidézte, hogy egy 2010-es szabályváltozás óta szabadon, illeték nélkül mozoghat a vagyon az egyenes ági rokonok között, vagyis fizetési kötelezettség nélkül szállhatnak a családi értékek szülőről gyermekre, nagyszülőről unokára.
Két évvel később határozott úgy a törvényhozás, hogy a mentességet a házastársak ügyeire is kiterjeszti. Az illeték azóta sem ajándékozásnál, sem öröklésnél, sem visszterhes átruházásnál nem jön szóba – részletezte az államtitkár, majd megjegyezte, hogy az eddigi kedvezményes szabályok évente nagyjából negyvenmilliárd forintot hagynak a családoknál.
Tovább a teljes cikkre
Zugló zöldövezetében épülő modern lakások, CSOK Plusz előnyökkel
Iroda

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Professzionális iroda akár már holnapra – hosszú távú kötöttség nélkül
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Credipass: Rekordévet zár a hazai hitelpiac 2025-ben – Merre haladhat tovább a hitelezés jövőre?

Borulhat az Airbnb-tilalom? Durva adóemelési javaslatot dobott be az apartmankiadók egyesülete – és ez még csak a kezdet

Milliárdos budai villa és 20 ezres vidéki ház – A 2025-ös ingatlanpiac legjei és szélsőségei számokban

Sokkoló fordulat az Otthon Start körül: kiderült, hogy az érdeklődők fele így venné meg az első lakását
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán
Retail

A 4iG megszerezte egy újabb cég 90 százalékos üzletrészét
A tranzakció tovább erősíti a cégcsoport adatkommunikációs portfólióját.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





