Inkább vidéken nő a lakásépítési lelkesedés
A növekedés vidéken van. A lakásépítések száma folyamatosan emelkedik Magyarországon 2016 óta, tavaly 34, ez év eső három hónapjában 28%-akl több lakás készült el, mit az előző év hasonló időszakában. A legnagyobb növekedés a vidéki településeken mutatkozott – írja a Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület (a TLE) szakértője.
2016 óta folyamatosan emelkedik a lakásépítések száma Magyarországon. 2020-ban az egy évvel korábbinál 34%-kal több, 28,2 ezer új lakás épült az országban, utoljára 2009-ben regisztráltak ennél magasabb értéket. 2021. I negyedévében folytatódott a trend, hiszen 6153 új lakás épült, 28%-kal több, mint az előző év első három hónapjában.

A településtípusok közül a legnagyobb növekedés (55%) a megyei jogú városokban következett be, melynek csaknem felét három nagyváros (Debrecen, Győr és Szeged) adta. A községekben és a vidéki, kisebb lélekszámú városokban is számottevő (45, illetve 31%-os) volt az élénkülés, a fővárosban ugyanakkor jóval mérsékeltebb, 8,6%-os.
A megyék több mint kétharmadában az egy évvel korábbinál több új lakás épült. Az országos bővüléshez Győr-Moson-Sopron, Pest és Hajdú-Bihar megye járult hozzá leginkább.

Regionális összehasonlításban továbbra is Közép-Magyarország vezet a lakásépítésekben (44%), utána Nyugat-Dunántúl (19%), Észak-Alföld (12%) és Dél-Alföld (10%) következik. A legkevesebb lakás Észak-Magyarországon (2%) épül.
2021 I. negyedévében az átadott lakások száma elsősorban Budapesten nőtt, ahol 2.708 lakást vettek használatba, több mint kétszer annyit, mint egy évvel korábban. A megyei jogú városokban 12%-kal több, a kisebb városokban és a községekben viszont 9,0, illetve 11%-kal kevesebb lakás épült, mint az előző év azonos időszakában.
Budapest mellett a legnagyobb újlakás-piacot jelentő Pest régióban 3,6%-kal kevesebb lakás épült, mint 2020 I. negyedévében.
További részletek:
https://www.igylakunk.hu/blog/a-videk-huzza-a-lakasepiteseket

Száguldó árak, szűkülő kínálat – így áll most a budapesti új építésű piac
Iroda

Szolgáltatott iroda: a legjobb megoldás a modern irodabérlésben

Hibrid munkavégzés és wellbeing – Ma már alapelvárás az irodapiacon!

Nagy Viktor az Indotek Group új non-retail értékesítési vezetője

Új miskolci Regus irodával bővül az International Workplace Group, reagálva a hibrid és platform munka iránti növekvő keresletre
Raktár

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek
Otthon

Kiváló elosztású lakás a IX. kerületben, a Corvin-negyed közelében

Hogyan add el gyorsan a lakásodat? – Tippek a rekordidő alatti ingatlaneladáshoz

Otthon Start-láz: milliókat nyerhetünk, de közben veszélyesen túltolhatjuk az ingatlanpiacot – jön a kijózanodás?

Milliós sarc, középfokú végzettség és nyelvtudás? – Navracsics belengette: vizsgálják a botrányos betelepülési szabályokat!
Dizájn

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend

Kisebb a házuk, mint egy átlagos hálószoba, mégis tökéletesen elférnek – Videón mutatják be a miniotthont

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Szabász munkatársat keres a szolnoki H.I.D. Textil Kft.

Dajkát keres a Brumi Óvoda – Csatlakozz szeretetteljes közösségünkhöz!

Varrónőket keres a 30 éve működő szolnoki varróüzem

Bérszámfejtő – TB ügyintéző munkatársat keres a Dél-Pest Megyei Víziközmű Szolgáltató Zrt.
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
