Három százalékkal drágultak a lakásbiztosítások
A tavalyi 22 500 forintnál mintegy három százalékkal drágábban, 23 100 forintos átlagdíj ellenében kötöttek lakásbiztosítást az ügyfelek az idei első negyedévben – derült ki a Netrisk.hu adataiból.
Az online biztosításközvetítő portál tájékoztatása szerint nem a biztosítók emelték díjaikat, hanem az ügyfelek tudatossága erősödött. Az alulbiztosítás elkerülése érdekében az ügyfelek 8 ezer forinttal magasabb négyzetméterenkénti újraépítési költséggel kalkulálnak, emellett a szerződések immáron közel 40 százalékához kötnek valamilyen kiegészítő biztosítást, míg ez az arány két évvel ezelőtt még csak 31 százalékos volt – közölte a portál.

A díjak szintje településtípusonként jelentős eltérést mutatott, a fővárosban volt a legdrágább, évente 28 000 forint, míg a megyeszékhelyeken 21 600 forint, nem sokkal több, mint az egyéb hazai településekre jellemző 21 000 forintos átlagdíj.
Az Union Biztosító arról tájékoztatott, hogy az elmúlt évben a lakásbiztosítások 12 százalékához kapcsolódott kárbejelentés. A bejelentések leggyakrabban csőtöréshez, illetve vihar- és üvegkárokhoz kapcsolódtak, az összes káreset 38 százalékát pedig tűz- és más elemi kár (vihar, villám, jégverés) tette ki. A bejelentett károk alapján a biztosító átlagosan 52 ezer forintot térített ügyfeleinek.
Tovább a teljes cikkre

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Mennyi személyi kölcsönt érdemes felvenni? Így hozhatsz valóban biztonságos döntést

Hol érdemes ingatlant venni? Amire mindenképpen figyelni kell az otthonunk kiválasztásánál

Lakásvásárlás okosan: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





