A vidéki városok húzták fel igazán az ingatlanpiacot
A napokban jelent meg az MNB hivatalos jelentése, amely szerint 2021 második negyedévében a vidéki városokban nőttek a lakásárak a legnagyobb mértékben, leszámítva a legnyugatibb régiót. A jegybanki adatok megerősítik a Duna House piaci tapasztalatait a vidéki ingatlanpiac erősödéséről.
Sőt, vidéken továbbra is aktív a piaci érdeklődés. A Duna House által közölt keresleti mutatók a második negyedévben az előző évek azonos időszakához képest emelkedő tendenciát mutattak.
Az aktív érdeklődés a tranzakciós adatokban is megmutatkozott a tavaszi hónapokban, a Duna House becslése alapján 2021 második negyedévében több mint 41.000 adásvétel realizálódott Magyarországon. A tavalyi koronavírusos év eredményeihez képest ez 62%-os emelkedést mutatott, de az aktívabb 2018-hoz és 2019-hez képest is 3, illetve 7%-os növekedést jelentett április-júniusra vetítve.
Az MNB adatai szerint – a január-márciusi időszakhoz hasonlóan – az idei második negyedévben is a vidéki városokban emelkedtek a legnagyobb mértékben a lakásárak, mintegy 3,5 százalékkal. Az éves áremelkedés 18,2% volt ezeken a településeken, ami további élénkülést mutat 2020 és 2021 első negyedéves adataihoz (14,1%) képest.
A városi lakások árváltozása 2020. II. és 2021. II. negyedév között. A zárójeles értékek a 2020. I. és 2021. I. közötti dinamikát mutatják.

Forrás: MNB lakásárindex-jelentés
A budapesti és országos árváltozások mértéke a vidékhez képest jócskán elmarad. Míg a fővárosban negyedéves szinten 3,2, éves viszonylatban pedig 9,1%-kal drágultak a lakások, addig az országos átlag 3,1%-os emelkedést mutat az első negyedévhez képest, az éves növekedési ütem azonban 13,3%-ot – 1 százalékpontos csökkenést – mutat.


Új építésű otthonok országszerte: négy lakópark, négy különböző életstílus
Iroda

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Milyen konyha növeli valóban egy lakás értékét?

Személyi kölcsönt vennél fel? Sokan itt követik el a legnagyobb hibát – pedig milliók múlhatnak rajta

Több millióval olcsóbbak lettek ezek a lakások és házak: most érdemes lecsapni rájuk

Lassan visszaáll a rend az ingatlanpiacon: 3 hónapja folyamatosan csökken a panelek ára
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Retail

Cáfolja a NER-szálat a magyar óriás, 100 millió eurós bizniszt ütött nyélbe
Határozottan visszautasítják, hogy vállalatuk neve ilyen körökben felvetődött.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





