Már a felújtandó téglalakások négyzetméterára is az 1 milliót közelíti Budapesten!
Kétszámjegyű drágulás után már a milliós átlaghoz közelít a felújítandó téglaépítésű lakások négyzetméterára a fővárosban. A Duna House adatai szerint a budapesti szerződők 8%-a döntött ilyen minőségű lakás vásárlása mellett, amelyek zömében a befektetők és az első lakást szerzők körében keresettek.
A 2022-es energiaválság óta országszerte erősödő trend, hogy az ingatlanvásárlók figyelme a minél jobb energetikai paraméterekkel rendelkező, használt, de a „jó” vagy a „nagyon jó” minőségi kategóriába sorolt lakások és házak felé fordul. „Nincs ez másként a fővárosban sem, ahol a jobb állapotú, azonnal költözhető használt lakások mellett az újépítésűek iránt is fokozódik a kereslet, míg a minőségi skála túlsó felén található, felújítandó ingatlanok aránya évek óta változatlanul az eladások 7-8%-át tette ki Budapesten” – mondta Máté Ferenc, a Duna House vezérigazgató-helyettese.
A visszafogottabb kereslet ellenére a felújítandó ingatlanokat sem kerüli el az áremelkedés: a korszerűsítésre és esztétikai ráncfelvarrásra szoruló fővárosi otthonok átlagos négyzetméterára az előző évi átlaghoz képest 12%-os drágulást követően kevéssel marad csak el a milliós lélektani határtól, és már 990-995 ezer forint körül alakul.
„Egy ingatlan teljes körű felújításának koordinálása figyelmet, hozzáértést és időt igényel. Érthető tehát, hogy zömében befektetők vállalkoznak a feladatra: 2024-ben 55, idén már 75%-ban befektetési céllal szerződtek felújítandó fővárosi ingatlanra a vevők. Emellett a 40 év alatti, első lakásukat vásárlók körében is keresettek: 2025 eddigi adatai alapján a felújítandó lakásra kötött adásvételek 13%-ában voltak jelen” – tette hozzá a szakértő.
Felújítandó ingatlan vásárlására tavaly átlagosan 50,5 millió forintot szántak a vevők, idén pedig ez az összeg már megközelítette a 60,5 millió forintot.
Tovább a teljes cikkre
Ezekben a lakóparkokban már nem csak egy lakást, hanem életérzést is kapsz
Iroda

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Fordulat a magyar építőiparban: évek óta nem látott mélypontra zuhantak az új beruházások

Betiltották az Airbnb-t, mégsem tűntek el: milliárdos feketepiac alakult ki Budapesten

Így adhatod el gyorsabban a lakásodat: 7 egyszerű trükk, amivel kitűnhetsz a mezőnyből

Elkészült a törvényjavaslat: visszakerülhet Budapesthez több ikonikus közterület
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





