Feng shui pihenőkert a milliárdos budai luxus villában
Nyolc szoba, kandalló, örök panoráma, 624 négyzetméteren, ilyen lakás került az ingatlanpiacra, amihez egy Versaille-i pompát idéző kert is van.
“Az épület körül a feng-shui elvei alapján 4491nm-es pihenő kert épült” – áll az Otthontérkép eladó budai ingatlanjai között az egyik hirdetésben. A hatalmas pihenőkert egy műemlék jellegű villához tartozik, ami az Istenhegyen áll. Természetesen minden luxusigényt kielégít, a szaunától kezdve mindenféle földi jó van benne, amitől bárki fáraónak érezheti magát. Mindezt csak most, csak nekünk 1,2 milliárd forintért kínálják.

A kert egyszerű és letisztult, a feng shui alapelveinek megfelelően olyan nyugalmat áraszthat, hogy éltető energiáival az ott élők jól érezzék magukat. A belső béke, harmónia megtartása a cél, amihez kifejezetten jó, ha van a kertben valamilyen vizes dolog, például folyó, patak – vagy medence ugye.

A feng shui kertekre egyedül az van kedvezőtlen hatással, ha lecsapolt mocsarakra, ingoványos talajra épülnek, ha a kert alakja szabálytalan, ha a kert mögött közvetlenül meredek szikla fekszik. Ha megközelíthetetlen helyen áll, például magas dombon, az se jó, és az se, ha völgyben fekszik – az esőzések miatt rengeteg víz áraszthatja el. A zsákutca se alkalmas arra, hogy tökéletes feng shui kertünk legyen, ahogy a szeméttelep, víztorony, vasúti sínek, nagy áthaladó közlekedési területek vagy erőművek sem.

Ahhoz egy adott családi ház tökéletes feng shui kertet kapjon, a házban élők úgynevezett GUA számait is meg kel vizsgálni. Ez a négy elemhez és a születési dátumhoz kapcsolódó szám, ami segít abban, hogy az egyének számára kedvező és kedvezőtlen életterüket gyengítsék vagy erősítsék.

Az annyira nem szerencsés, ha már adott a feng shui kert, az újonnan vásárolandó háznál, viszont aki ragaszkodik ehhez, érdemes tanácsadó segítségét kérni, az alapok már biztosan meg lesznek ahhoz, hogy a számunkra fontos elvek szerinte rendezzük be az otthonunkat.
Az eredeti épület 1850 tájékán épült, most így néz ki, és 1205 millió forintért eladó:


Új szakaszába lépett a Novus Liget – kertvárosi otthonok A++ energetikával és Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Hó alatt a napelemek, megugró villanyszámlák: ez várhat most a magyar háztartásokra

Árkorrekció mellett is erős maradt a lakáshitelezés – Mit üzen 2026-ra a közel 2000 milliárdos volumen?

Hihetetlen áresés – ezeket az ingatlanokat most mind kedvezményes áron vásárolhatod meg

Egy lakás, túl sok ember – megdöbbentő adat derült ki Európáról, és Magyarország sem a legjobb a helyzet
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





