Elképesztő lakás-drágulás az EU-ban: 14 százalékkal a magyarok az élen!
Óriási mértékben drágultak a lakóingatlanok az EU-ban a friss statisztikák szerint. A második negyedévben mi vezetünk! Igaz csak év/év alapon, mert január-márciushoz képest április-júniusban már jelentősen, 1,6 %-ra lassult nálunk az áremelkedés. Ebben már messze vagyunk az élmezőnytől – máshol még egyelőre jobban növekszik a lakásár.
A második negyedévben az EU statisztikai hivatalának (Eurostat) hétfőn kiadott jelentése szerint az Európai Unió egészében és az euróövezetben egyaránt 4,2 százalékkal nőttek a lakóingatlanárak éves összehasonlításban a 2019 április-júniusi időszakban. Az első negyedévhez képest az EU-ban 1,6 százalékkal, az euróövezetben pedig 1,7 százalékkal kúsztak feljebb a lakásárak.
Az első negyedévben az Európai Unióban és az euróövezetben is 4,1 százalékkal drágultak a lakóingatlanok éves összevetésben, negyedéves összehasonlításban pedig 0,4 százalékos, illetve 0,3 százalékos emelkedést mértek.
A 28 tagú Európai Unión belül éves összevetésben (év/év) Magyarországon ugrottak meg legnagyobb mértékben, 14,0 százalékkal a lakóingatlanárak április-júniusban, majd Luxembourg következik 11,4 százalékkal.
A harmadik helyezett Horvátországban 10,4 százalékkal drágultak a lakóingatlanok. Csak Olaszországban csökkentek az árak, 0,2 százalékkal.
Negyedéves összehasonlításban minden országban áremelkedést mértek, a legnagyobbat Lettországban (5,6 százalék), Luxembourgban (5,1 százalék) és Cipruson (4,2 százalék). Magyarországon negyedéves szinten 1,6 százalékos volt az emelkedés üteme, jelentősen lassulva a 2019 első negyedévi 5,0 százalékhoz képest.
Forrás: MTI

Éljen díjnyertes házban, a Duna partján!
Iroda

Az energiaárak alakulása a környezettudatos fejlesztések, felújítások, átépítések irányába fogja elmozdítani a piacot

Nem csak a méret számít: egyre tudatosabbak a bérlők az irodapiacon!

Csak néhány kattintás, és hamarosan birtokba vehetitek az új irodát!

Még nincs ok pánikra az irodapiacon, de az üresedési ráta semmiképp sem tükrözi a valós keresletet
Raktár

Még mindig aktívak a fejlesztők, de meddig tudja ezt felszívni az ipari-, logisztikai ingatlanpiac?

Raktárt keres Budapesten, kiváló közlekedési feltételek mellett? Van egy jó hírünk!

Így alakította át a Covid és az ukrajnai háború a régió ipari- és logisztikai piacát

Mi történik a piacon? Üresen maradnak a logisztikai/ipari ingatlanok?!
Otthon

Döbbenet: munkakörök, ahol a tapasztalt szakembert rosszabbul fizetik, mint a kezdőket

Hétvégi árfigyelő! – Csökkentett árú ingatlanok? Itt megtalálod

Hangulatos házi oázisok: Csodás télikerteket mutatunk

Nem túl fényes a magyar ingatlanpiac megítélése a régión belül
Dizájn

Íme a világ legszínesebb házai – A Barbie-world ezekhez képest sápadt hangulatú

4 népszerű padlóburkolat, amit takarítani is egyszerű – Természetes hatásúak és vízállóak

Akár 5 perc alatt is ráncba szedheted a konyhát – Íme 4 rövid, de szuperhatékony takarítási tipp

Modern, trendi és világos konyha lett a régies főzősarokból – Előtte-utána képeken a változás
Pénz

Egyre többen vesznek fel lakáshitelt – Decemberig még biztos kitart a lendület
Tavasz óta folyamatosan nő a hitelfelvételi kedv a lakosság körében, az év végéig felvehető CSOK-nak köszönhetően, pedig decemberig még egészen
Adó és jog
A nyaralási terveinket megette az infláció, idén otthon ülnek a magyarok vakáció helyett

Aki el akarja adni az ingatlanát, az most is el tudja adni

Egyszerűbb lesz az ügyintézés! Jön az E-ingatlan nyilvántartás

14 baklövés, amit érdemes elkerülni lakásvásárlás során!
Retail

Újabb díjat zsebelt be az Etele Plaza
Magyarországon elsőként a bevásárlóközpontok közül, az Etele Plaza érdemelte ki a BREEAM Very Good minősítését. A környezettudatos épületminősítést már a
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
