100 lakásból 24-et első lakásvásárlási céllal vásárolnak Budapesten
Az ingatlan adás-vételek csaknem negyedének hátterében első lakás vásárlása áll a fővárosban, és a vidéki értékek sem sokban különböznek ettől. A nagyobb különbség a megvásárolt ingatlanok méretében és árában rejlik. Míg Budapesten már a 30 millió forintos határt súrolja – sőt, egyes esetekben meg is haladja – az első lakásként vásárolt ingatlan átlagos eladási ára, addig vidéken már a 15 millió forint is rekordnak tekinthető, derül ki a Duna House elemzéséből.
„Az első lakásukat vásárlók adják az ingatlanpiaci forgalom egy jelentős részét. Az adás-vételek mintegy negyedét ők bonyolítják a fővárosban és vidéken egyaránt. A vidéken ingatlant vásárlók az árak tekintetében kedvezőbb helyzetben vannak, hiszen lényegesen nagyobb méretű otthont tudnak kevesebb pénzből vásárolni.” – nyilatkozta Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője.

Ilyen lesz a Dagály Park a fővárosban, bővebb infókért kattints a képre!
Ha visszamegyünk az időben, a fellendülést megelőző évekbe, akkor kiderül, a 2014 óta mért 19-28 százalékos értékek kifejezetten gyengének tekinthetők az azt megelőző évekhez képest. 2012-ben és 2013-ban a hónapok többségében az eladások 30-40 százalékának hátterében állt első lakás vásárlása Budapesten, amely azóta a kormányzati ösztönzők ellenére sem tudott erre az értékre visszaállni.
Az első lakást vásárló fiatalok érdeklődésének középpontjában évek óta a 45-55 négyzetméter közötti lakások állnak a fővárosban, vidéken jellemzően a 70-80 négyzetméter közötti ingatlanokat keresik. Így tehát míg a vidéki négyzetméterárak általában 200 ezer forint alatt maradnak, addig Budapesten a fenti paraméterek már 450-550 ezer forintos négyzetméterárat eredményeznek.

Modern otthonok, prémium környezetben – 4 lakópark, amit érdemes megismerni
Iroda

A munkavállalói well-being ma már stratégiai befektetés

BÉRELHETŐ IRODATEREK: 90 m², 126 m², 150 m² – Válassza ezt az irodát, ha fontos cége presztízse!

Kiemelkedő tranzakciós eredményeket ért el a WING Csoport 2024 Q4-ben

Találd meg az ideális irodát pillanatok alatt!
Raktár

Ne maradjon le róla! Elképesztő iroda- és raktárbérlési lehetőség Budapesten!

Ne hagyja ki! Budapest legjobb irodái és raktárai a XI. kerületben várják!

Hatalmas raktárak és rugalmas irodák rendkívül jó áron – Ne maradjon le erről az ajánlatról!

Ne szalassza el! Így találhatja meg a tökéletes irodát vagy raktárt villámgyorsan!
Otthon

A fővárosi agglomerációra nem harapnak a befektetők

Túlárazással nehezítik meg a tulajdonosok saját ingatlanuk eladását

Árcsökkenés! Pihenj mesebeli környezetben a Dunakanyarban

Ezt látnod kell! Nagyszerű ingatlanoknak csökkent az ára a napokban!
Dizájn

Minden odaégett koszt eltüntet a kenyérpirítóról: csak ecet és alufólia kell hozzá

5 pont a konyhában, ami brutális baktériumtelep: sokan elfelejtik takarítani

Így lesz trendi a lakásod idén: lakberendezővel jártuk körbe a bútorkiállítást

Csak így állj neki a takarításnak: rengeteg időt megspórolsz ezzel a trükkel
Pénz

Saját autóiparának hozhat veszteségeket az EU lépése
Nehéz helyzetbe kerülhetnek az európai autógyártók a 2025-ös CO2-célkitűzések miatt. Ha nem találnak mielőbb megoldást arra, hogy kezeljék a szigorításokkal
Adó és jog

A munkavállalói well-being ma már stratégiai befektetés

Csatlakozz egy szuper csapathoz – Recepciós-Büfés álláslehetőség a Római Teniszakadémián!

Csatlakozz a Római Teniszakadémia csapatához – Szerkezetlakatos álláslehetőség!

Dolgozz a Római Teniszakadémián – Teniszpályakarbantartó-Segédkertész álláslehetőség!
Retail

Tiborcz István üzleti kérdésekben nem kéri ki Orbán Viktor véleményét
Minden kérdésre válaszolt a miniszterelnök veje.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
