Zuhannak a lakásárak a végtörlesztés miatt
A végtörlesztésnek nemcsak az adósok, de a vásárolni szándékozók is győztesei lehetnek. A következő 5 hónapban egymásra találhat az eladói és a vevői szándék, hiszen az árfolyamnyereség olyan teret biztosít az árkialakítás folyamán, ami az ár érzékeny vevői oldalnak is kedvez, véli elemzésében a Duna House.
Az elmúlt időszakra jellemző volt, hogy az eladók egy része végül meggondolta magát, többek közt épp a CHF szárnyalása következtében, ugyanis a hitelek nagy része így a fedezetül szolgáló ingatlan értékét is meghaladta. A rögzített árfolyammal azonban az ilyen okból visszalépők is újra megjelenhetnek a piacon. Aki ingatlant szeretett volna vásárolni a következő évben, vagy csak a megfelelő pillanatra várt, annak érdemes megfontolni, hogy kihasználja a következő 5 hónapot, mikor a végtörlesztés időszakában olcsóbban juthat ingatlanhoz (a végtörlesztés határideje miatt sürgető eladói nyomás miatt).
A 2012 márciust követő időszak ugyanis nehezebben prognosztizálható. Sokan lesznek ugyanis olyanok, akik valamilyen forrásból megoldák a végtörlesztést és jövőre adják majd el a lakásaikat, hogy abból rendezzék a tartozásukat. Ők már nem lesznek ennyire szoros időkorláthoz kötve, így az árak tekintetében is türelmesebbek lehetnek. A keresleti oldal is élénkülhet, ugyanis a végtörlesztés sok tulajdonost megszabadít a devizahitellel terhelt lakáshoz kötöttségtől és végre kissebbe költözhetnek, érvényesíthetik a költségracionalizálási szándékukat. Ha erre még a kormány által beígért támogatott forinthitel is megérkezik, akkor bizonyára vevői oldal is tovább növekedhet. A fenti okokból a törlesztési határidő utáni időszak ingatlanárai nehezebben jósolhatók, de várhatóan stabilizálódnak az ingatlan árak.

Négy új lakópark, ahol más szintre léphet az otthonteremtés: Duna-parti panoráma, zöld környezet és energiahatékony lakások
Iroda

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Otthon Start: 12 százalékkal kilőttek a lakásárak, aztán váratlanul lefékezett a piac

Indul a panelházak nagy átalakítása? Már több kerületben mérik, mennyit lehet spórolni a rezsin

Felújítod a lakást, és közben nem kell teljes bérleti díjat fizetned: különleges pályázat indult Budapesten

Elveszítik kiváltságaikat a balatoni luxusberuházások: végre a helyiek is beleszólhatnak, mi épül a parton
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





