Vizsgálatot sürget a magyar néppárti EP-delegáció a strasbourgi épületbérléssel kapcsolatos visszaélés gyanújával kapcsolatban
Megdöbbenéssel értesült az Európai Parlament magyar néppárti képviselőcsoportja
arról, hogy az intézmény Strasbourg városában található
ingatlanjainak bérletével kapcsolatban visszaélések gyanúja merült
fel – adta tudtul a delegáció Brüsszelben szerdán kiadott közleményében.
Leszögezték, hogy “az ügyben – egyetértve az Európai Parlament
illetékes bizottságának döntésével – szigorú és azonnali, minden
részletre kiterjedő vizsgálatot tartunk szükségesnek. Az Európai
Unió minden intézménye a kontinens adófizetőinek pénzéből működik.
Az európai polgárok bizalmát meg kell erősíteni az EU-ban, és ennek
a bizalomnak a visszanyeréséhez többek között éppen mindenfajta
korrupció elleni erőteljes fellépésen keresztül vezet az út.”
“Szükséges világossá tenni: a kérdéses bérleti szerződéseket
több mint két évtizeddel az EU 2004-es keleti bővítését megelőzően
kötötték, és azok tartalmáról az új tagállamok parlamenti
képviselőit nem tájékoztatták” – húzták alá a Fidesz-MPSZ és az MDF
képviselői.
A magyar néppárti képviselőcsoport “tagjai minden lehetséges
parlamenti fórumon fel fognak lépni az ügy kivizsgálásának és a
felelősség megállapításának érdekében, tekintet nélkül arra, hogy –
amennyiben a vádak bizonyítást nyernek – az esetleges felelősség
milyen döntéshozási szinteket érint. Ugyanerre szólítunk fel minden
illetékest, aláhúzva, hogy csak a megfelelő szankciók meghozása
hozhat helyre bármilyen korábbi visszaélést” – fogalmaz a közlemény.

Modern lakóparkok városban, vízparton és zöld környezetben
Iroda

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Letöröltek a tulajdoni lapról, mintha sosem léteztem volna: így tűnt el 33 millió forint egy budapesti lakásvásárlásban

Sokkoló fordulat a lakáshiteleknél: mi történne a piaccal, ha egyik napról a másikra eltűnne az Otthon Start?

Így készíts valóban hatékony ingatlanhirdetést, amellyel gyorsabban és jobb áron adhatod el a lakásod

Feltérképezték Magyarország „rejtett aranytartalékát” – elindult a BarKA, és alapjaiban írhatja át az ingatlanfejlesztést
Dizájn

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni

Miből van a porcica? Az ilyen padlón képződik a legtöbb belőle
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




