Visszavásárolhatják a Fővárosi Vízműveket
Visszavásárolhatja a fővárosi önkormányzat a Fővárosi Vízművek kisebbségi részvénycsomagját – jelentette be Tarlós István főpolgármester kedd este az Inforádió Aréna című műsorában, hozzátéve, hogy az erről szóló döntést hétfőn, rendkívüli ülésen hozhatja meg a Fővárosi Közgyűlés.
A társaság 25 százalékát, amelyet 1997-ben adott el a főváros, a szerződés szerint 16,5 milliárd forintért kellene visszavásárolnia. Tarlós elmondta, hogy a két külföldi befektetővel – a francia Suez Environnement-nal és a német RWE-vel – előzetesen 15,1 milliárd forintos árról egyeztek meg. A végső döntést hétfőn a Fővárosi Közgyűlés hozza meg az ügyben. Megjegyezte: a befektetők még 10 évig vinnék ki a menedzsmentdíjat, ami megegyezés esetén az utolsó fillérig a fővárosnál marad, az ebből származó forrás pedig lényegesen több, mint a vételár. Tarlós megígérte a befektetőknek, hogy a konkrét szándéknyilatkozat közgyűlési tárgyalásáig további részleteket nem hoz nyilvánosságra.
A főpolgármester szerint úgy néz ki, hogy megoldódik a BKV adósságállományának kérdése: az idei működési fedezet megvan, a hosszú távú finanszírozásról szóló koncepció pedig a kormány előtt van, amiből ha 3-4 elemet elfogadnak, akkor soha nem állt még úgy a BKV, mint ez esetben. Tarlós attól tart, hogy kisebb tételekben még ma is van pazarlás a társaságnál, ami ugyan nagyságrendileg elhanyagolható, de jelentést kért az ügyben a BKV vezérigazgatójától. Tarlós elmondta: még mindig találkozik magas óradíjért végzett, túlzottnak tűnő külső ügyvédi megbízásokkal. Szerinte ezek indokoltságán lehet vitatkozni, de tűzzel-vassal irtja a külső megbízásokat. Megjegyezte, hogy elegendő a létszám és a kapacitás, továbbá tisztességesek a fizetések a Városházán és a közszolgáltató cégeknél is ahhoz, hogy radikálisan korlátozni lehessen ezek számát.

Dunai életérzés és modern otthon egyben: új lakópark épül Vácon, Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

A gyors lakáseladás valódi kulcsa: ezek a lépések döntik el, hogy hetek vagy hónapok alatt találsz vevőt

Meghökkentő trend terjed Európában: milliókat fizetnek a fiatalok, mégsem kapnak saját lakást

Riasztó adat: megugrott a lakáskárok száma Magyarországon – egyetlen hónap alatt történt az éves károk harmada

Teraszos új lakás a XIII. kerületben: prémium otthon jelent meg a Kartács utcában közel 1,74 millió Ft/nm áron
Dizájn

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





